Philip Clavieri szégyellte magát. Nem állta az őrgróf tekintetét, zavarban volt, és folyton a nyakában feszülő selyemkendőt igazgatta.
– Nézze, márki. Pierre Fleur valóban az üzlettársam, de remélem, nem gondolja, hogy közöm van ehhez az egészhez. Nekem fogalmam sem volt róla, hogy ők ketten…
– Látja, ezt elhiszem. Magának, Philip, semmiről sincs fogalma, de ezt jobb, ha nem hangoztatja, mert azzal csak arra ad bizonyosságot, hogy apaként hagy kívánnivalót maga után.
– Jean! Kérem…
– Nem hiszem, hogy maga még kérhet tőlem. Ellenkezőleg. – Hosszan bámulták egymást, majd Jean kihúzta magát. – Itt van?
Philip bólintott, tudta, hogy Jean Cottier Constance-ra céloz. Ő maga utasította a lányát, hogy az pár órára térjen vissza a szülői házba. Persze azt senkinek nem árulta el, hogy a márki i
