– Pontosan! Nem ismered túl jól… és mégis vele töltötted életed legjobb éjszakáját sok-sok évvel ezelőtt. Egy olyan éjszakát, amit mindennek ellenére kincsként őriztél az emlékezetedben – kapta fel Heidi az úszószemüvegét megszokott elevenségével. – Még arra sem vagy kíváncsi, hogy megmaradt-e egyáltalán az a szikra, az a bizsergés? Akkoriban azt hitted, hogy ő az igazi. Úgy érezted, mintha a lelki társaddal találkoztál volna, mintha valami különleges lenne köztetek.
Lara végső kétségbeesésében a levegőbe emelte két kezét.
– Huszonhat éves voltam, és idealista! Azóta változtak a dolgok… én is változtam. Először is, felnőttem, és már nem hiszek a tündérmesékben. – Megdörzsölte a karját, amikor a szellő végigcirógatta a bőrét. – Gyere, menjünk be, mielőtt elmegy a bátorságom.
Heidi a jele
