Wolfgang Borchert összegyűjtött művei

Chapter 5

Apró, fakó rózsa!

A széloldali szél karja,

amely téged mart,

mintha szirmod

egy asszony ruhája lenne –

elért vadul és szépet feledve!

Fáradt lehetett,

és sötét redőid alatt

néhány másodpercre

azt gondolta, megpihenne.

Illatod hatása alatt,

kábulat,

gerjedett és egyre duzzadt,

vágytól úgy tépett téged,

hogy csókjaidtól még részeg,

mikor eléri a rettegő rétet.