Wolfgang Borchert összegyűjtött művei

Chapter 7

Az úrnő, a város kiköpött minket

e kövekből rakott tengerre.

Torkunkba egy lélegzetet belehintett,

és mehettünk bármerre.

A szajha, a város miránk kacsintott –

puha és romlott karjaiba dőlve

vágytól, bánattól bicegve a sajnálatot

más iránt egyikünk sem érezte.

Az anya, a város hatalmas és gyengéd –

ha üresen és fáradtan ránk talál,

szürke szoknyája alatt megvéd –

felettünk pedig örök szél járkál.