Wolfgang Borchert összegyűjtött művei

Chapter 8

Emlék a Hohe Bleichen utcáról

(Erinnerung an die Hohen Bleichen)

A jelen hangos ricsajával szakítva,

hanyatlóan, dicsően és nem féltve,

halk vackok körében kacérkodna

egy pár poros biedermeier csésze.

Rájuk egy sápadt császárt raktak,

mellének méltóságát gipszbe öntve.

Ott kitömött óceáni aligátor hallgat,

tekintete üveges, akár részeg is lehetne.

Bronzból a fáklyatartó Bölcs Károly

figyel Buddha hasa és ráncai felett.

A copfba kötött paróka lágyan bájol,

illata még mindig betölti a teret.

Egy maláj bálvány bámul, buta,

merev. Mulatt emberek fogai halványan.

Harcról álmodó fegyvert esz a rozsda,

halkan csörögnek Rembrandt árnyékában.

A barokk komódban szú ketyeg

időtlenül a kiszáradt falak között.

Egy légy ódát zengve kesereg –

ott gubbaszt a Schopenhauer-kötetek fölött.

És ki kap el minket?

Isten?