– Azt reméltem, az alkoholtól elmegy a baba, de már a vodka szagától is émelyegtem, egy kortyot sem voltam képes legyűrni a torkomon. Szenvedtem, mint egy kutya, de Debóra meg akart születni – bólint Magdaléna.
– És végül mennyi örömet szerzett… – mosolyog kedvesen Judit, és ezúttal is egyértelműnek gondolja kijelentését.
– A nagy frászt! – mordul fel az asszony. – Gyűlöltem, amiért koloncként derékba törte az életemet.
Súlyos másodpercekig tartó, döbbent csend száll rájuk, távoli hollók károgásán felül csak Magdaléna pörkölődő dohányának sercegését hallani, majd néhány láncban szívott slukk után folytatja.
– Az a félnótás apja olyan volt, amilyen, de szerettem. Debóra születése után azonban, életében először, betartotta az ígéretét, és elhagyott. Gyerektartás? Ugyan már! – morogja, ma
