– Eressz el, Anton!
Engedelmeskedés helyett a nadrágjába csúsztatom és a lába közé süllyesztem a kezem. Fehérneműjére tapasztott tenyeremben lüktet a vaginája.
– Látod, forró és lucskos vagy! – morgom, és gyengében a fülcimpájába harapok. – Tudom, hogy élvezed.
Éktelen fájdalom árasztja el az arcomat. Anna teljes erejéből lefejelt. Ezt az önvédelmi praktikát annak idején még én tanítottam neki, hogy az Ördögből hazafelé, egy esetlegesen hátulról érkező támadás során se essen kétségbe. Ordítva az orromhoz kapok, vérem a tenyerembe ömlik.
– Vadbarom vagy! – ordítja nekem háttal állva, remegő háttal, elcsukló hangon.
Basszus! Én nem akartam bántani!
– Ne haragudj! – nyöszörgöm a testi és lelki sajgással egyszerre küszködve. – Én csak…
Én csak…
Én csak…
Én csak…
– Nem kényszeríthetsz
