– Itt a lehetőség, most biztosan meghallak.
Kapva az alkalmon, Anna elém penderül, és az ablakpárkányra ül. Lába épp a galériából elhozott, fal felé fordított festményem mellett lóg. Mosolygok magamban az abszurd jeleneten.
– Például sokszor érzem úgy, hogy elszámoltatsz, és ezzel egyre távolabb taszítasz magadtól. Szeretnék anélkül tenni két lépést, hogy arról neked tudnod kellene, vagy ellenőriznél.
Azt mondtam, meghallgatom, de azt egy szóval sem ígértem, hogy a vádjait válasz nélkül hagyom. Ha tetszik neki, ha nem, közbeszólok:
– Nem ellenőrizlek, csak biztosra akarom tudni, hogy minden rendben van veled. – Mélyen a szemébe nézek a nyomatékosság kedvéért. – Ez azért van, mert szeretnélek megvédeni.
– De engem nem kell megvédeni! Tudok magamra vigyázni! – ágál.
Szemtelenül az arcá
