Aktus

Fejezet 4

Mindenki meghal, de nem mindenki él

Romantikából világéletében bukásra állt. Miki mosolygott ugyan, de legszívesebben pisztolycsőre harapott volna, amikor Zia éppen egy hete lelkesen újságolta: a kedvenc internetes női portáljával kétszemélyes belépőt nyert egy táncszínházi előadás bemutatójára, és azt szeretné, ha vele tartana. A férfi fázott az ötlettől, de sarokba szorult, ugyanis néhány hete bontakozó kapcsolatuk éppen mostanra ért az egyik legtörékenyebb szakaszába. Elég hosszú ideje ismerkednek ahhoz, hogy a viszony igényeket szülhessen, azonban egymás feltétlen elfogadásához még mélyülniük kell az érzéseknek. Zia biztosan kiábrándítónak találná, ha Miki udvarlása kellős közepén arra kérné, helyette valamelyik barátnőjét rángassa magával a Valentin-napi premierre.

Huszonhat évnyi kicsapongás és egy kínkeservesen kikúrált szifilisz után Miki elhatározta, Ziát végre komolyan veszi. Kedves, szerény és nem mellesleg gyönyörű. A férfi nehezen is hitte el, hogy egy ilyen kaliberű nő szóba állt vele, de ha már annyira szerencsés, hogy ocsmány gaztettei ellenére is esélyt kap az élettől a főnyereményre, nem akarja veszni hagyni a sorsjegyét. Igaz, már a falat kaparta, de tőle szokatlan türelemmel kivárta, míg Zia alkoholos befolyásoltság, különösebb győzködés vagy átlátszó hazugságok nélkül hajlik a szexre. Pontosabban még mindig várja. Egyre feszültebben.

Kell neki ez a nő!

Másfél órát fél lábon is kibír az ember, nem igaz?

Az ajánlószöveg alapján A pillangó és a herceg című darab egy beteljesületlen szerelem történetét meséli el, ám Miki nehezen hitte, hogy egy táncszínházi előadás a vergődésen, a görnyedten fel-alá rohangáláson, illetve a szökelléseken kívül bármi másról is szólhat. Ha nem visznek bele egy-két bunyót vagy csatajelenetet, biztosan belefullad a túlcsorduló romantikába. Remélte, hogy Zia tényleg megéri, és az előadás után végre az ágyában díjazza majd az érte hozott áldozatot. Végül is Valentin-nap van, nem?

A következő csapás rögtön a bemutató előtti napon érte Mikit, amikor Zia, csak úgy mellékesen megemlítette, a meghívón szerepel, hogy az eseményen kéretik elegánsan megjelenni. A férfi a fogát szívta, mert az érettségije óta nem kellett kiöltöznie, a már közel tíz évvel ezelőtt is kínosnak számító halszálkás öltöny pedig igencsak idejétmúlt darab. Jobb ötlet híján az egyik, pénzügyi területen dolgozó haverjához fordult, és az ugratásokat elkerülendő azt hazudta neki, hogy egy távoli rokon esküvőjére hivatalos. A srác nála jóval cingárabb ugyan, több, divatosan szabott öltönye akadt, így az egyiket kölcsön tudta adni. Így történhetett, hogy Miki most a legalább egy számmal szűkebb öltönyben feszengve, Ziát rendkívül boldoggá téve ül a pazar Millennium Event Center színháztermének nézőterén, és egy olyan modern táncelőadást néz, amelyből egy kukkot sem ért. De legalább az a nő ül mellette, akinek a közelsége az elmúlt hetekben örömmel töltötte el, és akit ezúttal ő tehet boldoggá. Zia, a férfival ellentétben, csillogó tekintettel nézi, és átszellemült arckifejezéssel tolmácsolja a színpadon történteket.

– Most fognak elszakadni egymástól. Cso-cso-szán az amerikait választja, Yamadori pedig hoppon marad – duruzsolja.

– Te érted, ami odalent folyik? – mormogja a férfi.

– Te is értenéd, ha az előadást néznéd, és nem engem bámulnál – kacsint Zia.

– De honnan tudod a neveket? – kérdezi vigyorogva, az előbbinél kicsit hangosabban, mire a mögötte ülő asszony lepisszegi.

Miki eltűnődik, vajon mit akar hallani a nyanya, hiszen a színpadon nem beszélnek, a túlnyomó részben komolyzenei etűdökből összeállított egyveleg pedig nem szerez túl nagy meglepetéseket. Első reakcióként legszívesebben visszapisszegett volna az öregasszonynak, ám a következő pillanatban még hálát is érez iránta, amiért Zia szorosan hozzásimul, és közvetlenül a fülébe suttogja.

– A színlapról tudom. Ráadásul, ha ismered a történetet, sokkal könnyebben beazonosíthatók a szereplők.

– Te ismered a történetet?

– Miki, ez az előadás a híres opera, a Pillangókisasszony alapján készült – sóhajt úgy, mintha egy komisz kölyköt feddne. – Ezúttal egyedi nézőpontból dolgozták fel a történteket. A história Japánban játszódik, ahol a romantika gyakran egybemosódik a tragédiával, ebben a formában pedig még szívszaggatóbb a darab mondanivalója.

Videojátékok, rockzene, kocsik, testedzés, sport és a dúsabb keblű pornósztárok – Miki ezekben a témákban különösen otthonosan mozog, az opera viszont egyik kategóriával sem összeköthető. Bár a gitárszólók, a feltuningolt verdák és a cickós pornócicák biztosan izgalmasan fuzionálnának az áriákkal.

– Ezek szerint te már az előadás végét is ismered? – kérdezi a férfi, majd amikor a nő mosolyogva bólint, hozzáteszi: – Akkor nem szökhetnénk meg? Van az előadás mondanivalójánál is romantikusabb ötletem.

Amikor Miki meglátta Ziát halványsárga koktélruhában, elakadó lélegzetén felül arra is erősen kellett koncentrálnia, nehogy elcsöppenjen a nyála. A látvány bejutott fantáziájának legsötétebb, legperverzebb zugaiba, folyton azon járt az esze, miként tudna mielőbb Zia intim testrészeihez férkőzni úgy, hogy a ruha is rajta maradjon. Kalandozó, gátlástalan ötletei között megjelent a színházteremnek is helyet adó, óriási rendezvényközpont valamely mellékhelyisége. Elképzelte, ahogy nekidönti a nőt a falnak, és a szoknyarészt felhajtva, hátulról teszi magáévá. Mindeközben persze tudta, az első alkalom nem lesz ennyire vad, azonban a képzelődést semmiféle törvény vagy erkölcsi szabály nem tiltja.

– Szerintem a te ötleted inkább erotikus, semmint romantikus – vigyorog a nő, majd a férfi vállára hajtja a fejét, akinek pusztán a fizikai közelségtől, illetve a párolgó, orgonaillatú parfümtől feszessé válik ágyéktájon az amúgy is szűk kölcsönnadrágja. – Elképesztő, hogy milyen hajlékony ez a lány! Nézd meg, gyakorlatilag beleolvad a partnere karjába.

Igen, Miki ezért sem szívesen követte figyelemmel a színpadon folyó cselekményt. Mivel a történettel képtelen volt lépést tartani, kizárólag a kimonót jelképező, falatnyi ruhácskában tekergőző, lábát emelő, spárgázó és hajladozó nő látványára koncentrálhatott, ami ahelyett, hogy lehűtötte volna forrófejű gondolatait, csak újabbakat gerjesztett benne. Ettől pedig halvány lelkiismeret-furdalása támadt. Annak ellenére, hogy a mellette ülő Ziára vágyik, szemérmetlenül leste, hogy a színpadon nyújtózkodó táncosnő alsóneműje mikor vág a legmélyebbre. Vajon a színházteremben összegyűlt, decens urak tisztességesebbek nála? Bár a többségük talán már potenciaproblémákkal küszködik – vigyorog magában Miki, majd a kérdést hasonlóan tréfásnak gondolva Ziához fordul.

– Felbéreljük, hogy megtanítson neked egy-két mozdulatot? Lehetne ez az én Valentin-napi ajándékom.

– Majd ha annyira izmos leszel, mint a férfi főszereplő – vág vissza egy kacsintás kíséretében a nő.

A mögöttük ülő öregasszony ismét méltatlankodva pisszeg. Miki már fordulna hátra, hogy valamit odamondjon a nyanyának, amikor Zia közvetlenül a füléhez illeszti ajkát, majd forrón belesúgja:

– Szerintem tudok olyat, amitől elfelejted a hajlékonyságot.

Miki megadóan hagyja, hogy Zia, csuklóját megragadva a szoknyája alá vonja, majd a belső combját érintve az ágyékáig vezesse a kezét. Sötét van, pajzánkodásuk senkinek nem szúrhat szemet.

Nincs rajta bugyi!

A férfi képtelen türtőztetni magát, így megmozgatja középső ujját, és élveteg mosollyal hallgatja, ahogy a nő reszketőn sóhajt a fülébe. Ezek szerint Zia nemcsak gyönyörű és eszes, hanem még szexuálisan is nyitott. Tényleg egy főnyeremény!

– Na, tessék, mindjárt elsül – suttogja Zia.

– Nem vagyok már kamasz – húzódik féloldalas mosolyra Miki szája. – Még bírom.

– Nem te! – kuncog Zia, majd fejével a színpad felé bök. – Hanem a fegyver.

Bujálkodásuk közben a darab váratlan és izgalmasnak tűnő fordulatot vett. A jelenetben táncoló duóhoz egy harmadik személy csatlakozott. Az újonnan érkezett férfi a színpad közepén egy helyben áll, remegő kezében szorított fegyverén megcsillan a reflektorfény.

– Ez a tragédia része? – kérdezi Miki, amint a fegyveres a főszereplő nőre céloz.

– Az operában öngyilkosság van – vonja meg a vállát Zia, és ahogy Miki keze kicsúszik a lába közül, megigazgatja a ruhája ráncait. – Ezek szerint alaposan átírták a cselekményt.

Az előadás addig folyamatosan táncoló két főszereplője belefagy a mozdulataiba, külső szemlélőknek úgy tűnhet, mintha a színpadon megállt volna az élet, valójában most a legnagyobb a felfordulás. A hajlékony táncosnő ezúttal széles gesztusokkal, jól artikulálva magyaráz, mivel azonban a zenét senki nem halkítja le, a nézőtéren nem érteni a szavait.

– Nem hallani! – kurjant fel a Miki mögött ülő asszony.

– A hangmérnök is biztosan elbambult a hajlékonyságon – súgja Miki tréfálkozva Ziának, mire a nő megjátszott morcossággal oldalba böki.

A szereplők közül senki nem foglalkozik a zenével. A táncosnő széttárt karral, folyamatosan a férfi főszereplő előtt mozogva magyaráz, mozdulatainak köze sincs ahhoz a gördülékenységhez, amelyet az elmúlt cirka egy órában láthattak tőle a nézők. Miki, mint aki elmerengve konstatálja az eseményeket, arca elé helyezi az imént még Zia lába között matató tenyerét, és beszippantja az ujjaira tapadt illatokat. A mellette ülő idősebb pár eközben azon tanakodik, vajon a mostani közjáték a darab része-e egyáltalán. Rájuk vajon miért nem pisszeg senki?

Ebben a pillanatban eldördül a fegyver.

Az első lövés a levegőbe érkezett. A nézőtéren többen felsikkantanak, Zia még szorosabban bújik Mikihez, aki a fejét ingatja, amiért összerezzent.

– Biztosan patronos pisztoly – suttogja kalapáló szívvel. – Vagy vaktöltény.

A zene, mintha elvágták volna, egyik pillanatról a másikra némul el, így hallhatóvá válik a főszereplő nő könyörgése: – Ne csináld ezt! Az egész egy hatalmas félreértés! Tedd le a fegyvert, és beszéljük meg!

– Ezen nincs mit megbeszélni! – válaszol a fegyveres, majd a levegőbe célozva ismét elsüti a fegyvert.

Az elcsendesült terem akusztikája felerősíti a lövés hangját, a közönség riadalma hatványozódik.

– Valamiért azt érzem, ez az egész nem színjáték – suttogja páni félelemmel a hangjában Zia, és szemével a nézőteret pásztázza. – Ki kellene valahogy jutni.

Egy pillanatra Miki is elbizonytalanodik, ha valóban éles helyzettel állnak szemben, mielőbb el kell hagyniuk a termet. Ám ekkor a fegyveres megszólal:

– Én… Én… Én… Szeretlek téged! Ő pedig megbolondított téged! Ezért meg kell halnia! – A mondat vérfagyasztó ugyan, Miki mégis elmosolyodik a hallatán.

A színlap szerint a darab a beteljesületlen érzelmekről szól, ehhez tökéletesen passzol egy drámába torkolló szerelmi háromszög. Klasszikus feldolgozás ide vagy oda, az alkotók az eredeti történetet szabadon kezelték, és megspékelték egy kis gyilkossággal. Biztosan ezzel a csavarral akarták a hozzá hasonló, a kultúra iránt nem annyira fogékony férfiak számára is elviselhetővé tenni a táncszínházi műfajt – gondolja Miki, majd nyugtató csókot nyom Zia ajkára.

– Nem lesz baj!

A színpadon folytatódik a dráma.

– Anna, állj el előle! – parancsol a táncosnőre a fegyveres.

– Tedd le azt az átkozott fegyvert, mielőtt megsebesítesz valakit, haver! – a férfi főszereplő próbál kilépni partnere mögül, de a nő minduntalan elé áll, hogy a testével védje.

– Ez remek ötlet! – vigyorodik el gúnyosan a fegyveres, és az első sorban ülő egyik nőhöz lép, felrángatja székéről, majd a pisztolycsővel túszának halántékára célozva közli a táncosnővel: – Addig lövöm le sorban az embereket, míg el nem állsz előle.

– Ez már túlzás! – sopánkodik mellkasára tett kézzel a Miki mellett ülő pár hölgy tagja.

– Szerinted ő statiszta? – suttogja Zia.

– Persze – bólint meggyőződéssel Miki, és megszorítja a nő kezét.

A teremben rekedt izgalom egyre fullasztóbb, a nézőközönség lélegzet-visszafojtva figyeli a fejleményeket.

– Fejezd be! – ordít a fegyveresre a férfi táncos, majd partnernőjének címzi: – Nem fog meghátrálni. Állj arrább!

– Nézzenek oda, valamiben egyetértünk! – ironizál a pisztolyos. – Ha annyira odavagy érte, hallgass rá, Anna!

A táncosnő tétovázik, majd elpityeredik.

– Miért csinálod ezt? Ha azt mondod, hogy szeretsz, miért teszed ezt velem?

– Ne sírj! Utálom, ha sírsz! – sziszegi megremegő hanggal a támadó.

Az egyre elképesztőbb fordulatokkal színesített cselekmény ekkor tovább gyűrűzik, és két, fojtott hangon vitatkozó alak – egy nő és egy férfi – érkezik a színházterem oldalsó bejáratán. Úgy tűnik, egyáltalán nem meglepő számukra, ami a színpadon fogadja őket. Miki felhorkan, milyen borzalmasan alakítják a szerepüket.

– Kérem, tegye le a fegyvert! – szólítja meg a pisztolyost az újonnan érkező, bőrkabátot viselő nő.

– Maguk meg kicsodák? – nyüszíti a fegyveres, és úgy tűnik, mintha az idegrendszere az összeomlás előtti utolsókat rúgná.

– A nevem Fényes Laura, nyomozó vagyok – mutatkozik be tagoltan a nő, majd óvatos mozdulattal a mellette álló, sötét hajú, szövetkabátot viselő férfi felé fordul. – A társam dr. Lengyel Dávid. A rendőrség már úton van a színházhoz.

A Miki mellett ülő pár férfi tagja a szövetkabátosban valóban felismerni véli az Európa-szerte foglalkoztatott magyar kriminálpszichológust, akiről nem is olyan régen olvasott egy cikket. Asszonya egyre szaporább levegővétel közepette összegzi, ezek szerint az előttük zajló események valódiak, tényleg egy leszámolás szemtanúi, ráadásul egy ártatlan nőt is túszul ejtettek.

– Bárkinek baja eshet – summázza a nő elvékonyodott hangon.

Basszus!

Ezúttal már Mikire is rászakad az aggodalom.

– Ha nyomozónő, akkor… – dadogja a fegyveres Laurának. – Akkor mutassa a jelvényét!

A nő ahelyett, hogy megmozdulna, meredten bámulva a túszejtőt azt mondja:

– Tudunk mindenről! Nem kell, hogy több embernek bántódása essen.

Miki eközben kiutat keres. A nyomozók felé indulni kockázatos volna, hiszen feltűnnének a fegyveresnek. A másik kijárat felé csaknem az egész széksoron át kellene vergődniük, amivel szintén magukra hívnák a figyelmet. Kelepcébe estek!

– Ha tudnak mindenről, miért hagyták, hogy idáig jussunk? – kérdezi a pisztolyt tartó, majd eszelősen felkacag: – Maguk semmiről sem tudnak! Ez a szemétláda elvette tőlem Annát! Ezért meg kell fizetnie!

A kriminálpszichológusnak titulált szövetkabátos előre lép: – Értse meg, itt a vége! Hamarosan megérkeznek a rendőrök, innen nincs kiút – meggyőzően beszél. – Maga nem rossz ember, csak összecsaptak a feje fölött a hullámok. Túszejtés? Nem magára vall! Igazából embert sem akar ölni, csak elkeseredett. Megértem, hiszen egy nagyon szép hölgybe szeretett bele…

– Maga is meg akarja baszni, mi? – vág közbe a fegyveres, ellöki magától a túszát, majd a kriminálpszichológusra szegezi a fegyvert. – Vagy már meg is tette?

A szakember láthatóan nem ilyesfajta reakcióra számított, megtorpan és mindkét kezét megadóan a magasba emeli.

– Nem is ismerjük egymást – zokog a táncosnő. – Mondd meg, mivel érhetném el, hogy ezt abbahagyd!

A pisztolyos a táncosnőhöz lép.

– Ez már visszafordíthatatlan – ingatja a fejét kiábrándult motyogással.

– Nem az! – kiáltja a táncosnő, és váratlanul megkísérli kiütni a férfi kezéből a pisztolyt. Sikertelenül.

A férfi csuklója a közönség felé bicsaklik.

A pisztoly a nézőközönségbe lő.

Ez volt a harmadik lövés.

A közönség egy része megpróbált a széke mögé lebukva fedezékbe vonulni, de természetesen senkinek nem sikerült idejében reagálnia, bárkit eltalálhatott volna a golyó. Mikiről egyik pillanatról a másikra kezd ömleni a veríték, esküdni merne, hogy a fegyver a lövés idejében éppen rászegeződött, de olyan ez, mint a célfotó: sorsok függenek apró mozdulatokon és ezredmásodperceken.

– Most azért beszartam – fújja ki a benntartott levegőt Miki, majd zavartan vigyorogva Zia felé fordul, aki a lövéstől rémülve úgy megszorította a kezét, hogy csaknem csontját törte.

Nem!

Zia elkerekedett szemmel, hangtalanul remegő ajakkal és reszkető, verejtéktől nyirkos testtel bámul Mikire, aki a döbbenettől bénultan figyeli a nő mellkasán egyre terebélyesedő, sötét foltot.

Ez nem lehet!

Első épkézláb reakciójaként aztán lerángatja magáról a haverjától kölcsönkapott zakóját, Ziát a széknek dönti, és erősen a lőtt sebre szorítja az anyagot. Nyomással lassíthatja a vérzést.

Nem! Nem! Nem!

A színházteremben eközben elszabadult a pokol, Miki csak a negyedik lövés hangjára ocsúdik, fogalma sincs, mi történt az elmúlt másodpercekben.

– Dávid! – kiáltja a nyomozónő, amikor a szövetkabátos férfi összerogyik. – Lelőtték! Hívjanak mentőt! Valaki hívjon már mentőt!

– Ide is! Ide is! – ordítaná Miki, de mindössze erőtlen suttogásra futja.

Zia szája szélébe halovány mosoly kúszik, aztán le is olvad. Miki szeretné azt hinni, hogy egy grandiózus átverés áldozata lett, amelybe a barátnőjét is beavatták, és az egész közjáték az ő megtréfálására futott ki. Hogy a vér valójában paradicsomszósz, és a sápadtságot sminkkel érték el, míg Miki nem figyelt. Rendben, de akkor legyen vége!

Újabb lövés. Az ötödik.

Jajveszékeléstől zsong az egész színházterem.

– Anton, ne! – tör át a masszává dagadó hangzavaron az eszelős sikoly, de hogy kinek szól, arról Mikinek fogalma sincs.

Ne!

– Kérlek, ne menj el! – csóválja fejét könnyeivel küszködve, Zia egyre fakuló tekintetének könyörögve Miki.

Hatodik lövés.

Zia utolsó erejével megérinti a férfi arcát, ajkát szóra nyitja, azonban hang helyett vér bugyog fel a torkából.

Miki világéletében bukásra állt romantikából, most mégis mindennél jobban szerette volna, ha őt is eltalálja egy eltévedt golyó.

Pont a szíve közepén.