Ma van az a nap!
Szinte mozdulatlanul ülök, és a csillagos égboltra bambulok, amióta Anna cirka egy órája néhány holmiját összepakolva, és a bejárati ajtót hangosan becsapva maga mögött elviharzott itthonról. Letaglózottságomban fulladozik az önbecsülésem, lélegezni is alig bírok, azonban tenni ellene képtelen vagyok, csak várom, hogy az emésztő nosztalgiaárral vegyülő, hullámzó búslakodás újra és újra a mellkasomnak feszüljön, én pedig tüzes whiskykortyokkal közömbösítsem a sajgást. Amekkora hülyeségnek tűnik fájdalommal fájdalmat csillapítani, annyira hatásos módszer.
Öt elvillanó éve, hogy megismertem Annát. Kísérteties visszagondolni a ma este már emlegetett első találkozásunkra, amely éppen a névnapomon, az Ördög nevű bár leharcolt női mosdójában történt. Az egyik táncos ribanc kész
