LoveClub

Fejezet 2

Pincér suhant az asztalukhoz, kecses mozdulatokkal leszedte a tányérjaikat. A fiú tésztát evett, Lili azonban beérte egy kis salátával. Egyrészt a gyomra parányira zsugorodott az izgalomtól, másrészt a szűk koktélruha sem díjazott volna egy bőséges lakomát. Arról már nem is beszélve, hogy a Julietben a nők csak csipegettek az ételükből, illetlenség lett volna többet rendelni „fél adag semminél”.

Bence közelében Lili gondolatai rendre a szexre kalandoztak. Mi történik velem? Teste lázadt a józan esze ellen. Bár az igazat megvallva ez nem csoda, tekintve, hogy jó ideje nem ért hozzá férfi. Bence felszívódása óta két próbálkozása volt, ám egyik fiúnál sem lobbant lángra. Orgazmus és orgazmus között is van különbség. Inkább kivárta a szikrát, mintsem a környezetében élő, korabeli lányokhoz hasonlóan minden szép szeműnek esélyt adjon rá, hogy kielégítse. Az önmegtartóztatástól azonban időzített bombává vált, s egy műanyag, rezgős társban talált vigaszt. Szégyenkeznie kellene ezért? Elmúlt tizenkilenc, természetes, hogy lázba hozza a szex gondolata. Az pedig még természetesebb, hogy felizgul egy olyan fiú jelenlétében, akivel a testiség a tökéletesség határát súrolta. Az viszont egy csöppet sem természetes, hogy: Bencét annak ellenére kívánja, hogy a fiú kihasználta, úgy bánt vele, mint egy elhasznált guminővel. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, nyolc hónap hosszú idő, és eljött az ideje, hogy ő, Lili használja ki a fiú testét.

Csak szex.

Elmosolyodott. Az első őszinte mosolya volt az este folyamán.

– Még mindig az újságírás… – Bence kérdésként indította gondolatmenetét, amit két éles csipogás kijelentésbe fojtott.

A hangra több öltönyös is olyan rosszallóan pillantott feléjük, mintha legalábbis Marilyn Manson-koncertet rendeznének az asztalnál. Lili azonban magasról tett a fapofákra, meg az etikett szabályaira. Megváltásnak érezte a telefonjára érkező SMS-t, és gondolatban örömtáncot járt, amikor Carmen neve jelent meg a kijelzőn. A lány mellett sohasem unatkozott. Az életfelfogásuk ugyan merőben különbözött, de furamód nagyon jól kijöttek egymással. A magentára festett hajú, színes ruhákban járó és erős sminkeket viselő extravagáns Carmen imádott élni. Vonzotta a vad bulikat, művészlélekként igényelte a szenvedélyt. Carmen a szabadság szerelmese volt, aki nyáron még intenzívebben lángolt. Nemegyszer túl kemény bulikba is belecsöppent, ám azokról csak félszavakkal mesélt Lilinek. Szeretett titokzatos és kiismerhetetlen maradni.

„Elindultam meghódítani az éjszakát. Nicole lefeküdt aludni, fájt a feje. Vigyázz magadra, Princess! Puhapöcsnek üzenem, hogy a szoba már az enyém. LOVE”

A baráti körükből majdnem mindenkinek volt beceneve. Ezeken szólították egymást, és ezeket használták – már akik használták – az internetes csevegéseikhez. Akik nem jártasak a cybervilágban, el sem tudják képzelni, milyen sikamlós beszélgetések folynak a különböző chateken. Lili is csak akkor értesült erről, amikor Carmen megmutatott neki egy-két gyöngyszemet az ismerkedős levelei közül. A világhálót szépen lassan elfoglalják a valós életben különcnek tartott fiatalok, az internet adta lehetőségekkel pedig a szexualitás is új értelmet nyer. Elvesznek a határok. A cybertér a legszelídebb cicuskákat is vérengző nagymacskává vadítja. Az online kapcsolatok önkifejezésre bátorítanak, nincs kontroll, és minden egyetlen gombnyomással kitörölhető.

Például az SMS-ben említett Nicole is külsőleg visszafogott, szemüveges lány volt, ám a netről szerzett programok segítségével olyan szemérmetlenül erotikus montázsokat készített, amelyek láttán a legtöbb fiú fel- és ráizgult. Műveihez, gyaníthatóan, nem a fantáziájából merített ihletet. A mocsok pasik ihlették. Ezen nincs mit csodálkozni, hiszen minden pasinak akad valamiféle perverziója. Még Bence sem volt kivétel, ezt Lili mindenkinél jobban tudta. A fiú egy fekete könyvecskében szedte pontokba azokat az extrém helyeket, ahol élete folyamán szexelni akar. Jó néhány helyszínt kipiáltak együtt. Vajon még vezeti a listát?

Lili éppen válaszolni készült Carmen üzenetére, amikor Bence halk torokköszörülése megzavarta. A fiú kérdőn nézett rá, amitől a lány arcáról leolvadt a mosoly. Visszacsöppent a kérdőjelekkel szegélyezett valóságba. Erőszakkal hallgattatta el a kitörni vágyó kérdést: Mi a fenének hívtál el? Nem kezdeményezhet. Nem! A faggatózással ráadásul tanácsos csínján bánnia, hiszen míg ő a kérdéseknek élt, Bence örökösen visszahúzódott a csigaházába. Régen is akkor értették meg leginkább egymást, mikor a szájuk helyett a testük beszélt. Lehet, hogy most is a testbeszéd lenne a leginkább célravezető?

– Igen, még mindig az újságírás érdekel – könnyítette meg mégis Bence dolgát, majd minden szavát alaposan tagolva folytatta. – Nemrég lehetőséget kaptam, hogy a Newsnak dolgozzak, mint külsős újságíró.

Oké, volt ebben némi túlzás. Lili a nyáron gyakornokként kezdett az országos napilapnál. Töltelékhíreket írt, unalmas sajtótájékoztatókra küldték, vagy a szerkesztőségi telefonnál ült, és a felháborodott olvasók panaszait jegyzetelte. Tízen indultak neki, augusztus közepére azonban a többség lemorzsolódott, és csak ketten maradtak az egyik főiskolai csoporttársával, Soós Gyurival. Az viszont igaz, hogy a szerkesztőjük néhány nappal korábban hatalmas lehetőséget ajánlott kettejüknek. A veterán médiamunkás tehetségesnek ítélte a fiatalokat, és felajánlotta, amennyiben az iskolakezdésig szállítanak neki egy-egy címlapsztorit, külsős munkatársként, gázsiért foglalkoztatja őket. Ami pedig a legjobb: a nevük is odakerülhet a cikkek alá. Mint egy igazi újságírónak. Lili bőgött örömében. Gyerekkori álma volt, hogy vérbeli újságíró váljék belőle, annyi minden megtett érte, és most végre megtérülni látszott a befektetett energia. Nem utolsósorban beinthetett azoknak, akik nem bíztak a képességeiben. Apját, néhány gyerekkori barátját és Bencét is ebbe a halmazba sorolta. Bár az igazat megvallva a fiú sohasem öntötte szavakba kétkedését. Sokkal bántóbb volt, hogy egyszerűen nem mondott semmit. Hiába mesélt neki lelkesen, vagy épp elkeseredetten, Bence úgy csinált, mintha meg sem hallotta volna.

– Tényleg? – a fiú szeme felragyogott, majd töltött a poharakba. – Erre inni kell! Min dolgozol most?

Olyan kecsesen mozgott, mint egy prédáját kerülgető fenevad. Szelídítsünk kandúrt!

– Nem mondhatom el, akkor meg kellene hogy öljelek – mosolygott határozottan Lili, majd fejét parányit oldalra döntve, szabaddá tette a nyakát. Tudta, hogy ettől a fiú felpörög.

Bence közelebb is hajolt, Lili mélyet szippantott a szúrós Armani parfümből. Annyira hiányzott neki.

– Nyugi, tudok titkot tartani – súgta a fiú, és a szája elé emelte mutatóujját.

Hiába vált nyilvánvalóvá, hogy flörtölnek, Lili továbbra is igyekezett megtartani a három lépés távolságot. Tudta, ha enged a csábításnak, estéjük hamarosan hatalmas szexcsatába torkollik. Na, nem mintha bánta volna, ám valami talán még Bence farkánál is jobban izgatta. Mégpedig az, hogy a fiú, büszkeségét legyűrve bocsánatot kérjen tőle. Persze nem csak kurtán, szex reményében odavetve, hanem átgondoltan, tiszta szívből. Ahhoz azonban el kellett terelnie Bence gondolatait. Például olyan „izgató témákkal”, mint az újságírói munkássága...