Bomlás

Fejezet 2

KÖKÉNYESI SZILVIA

Florian Bibliája

BEVEZETÉS

Igen, mindössze huszonnégy esztendős vagyok, de máris válófélben lévő asszony. A férjemmel még gimnazistaként ismerkedtem meg. Ő akkor már érett huszonéves volt, én pedig első látásra belehabarodtam a külföldön nevelkedett, magabiztos férfiba. A szabadságomtól kezdve, a szüzességemen át mindenemet neki adtam. A hozzám közel állók – anyámat kivéve – figyelmeztettek, hogy elvakít a szerelem, de nem hittem nekik. Ma már belátom: életem legnagyobb ballépését követtem el, mikor az érettségi bizonyítvány megszerzése után, még azon a nyáron hozzámentem Patrikhoz. Öt eltékozolt évembe került.

Patrik kisajátított, majdhogynem hermetikusan elzárt a külvilágtól. Kedvező anyagi helyzete miatt megengedhettük magunknak, hogy otthon maradjak, és egyetlen dologgal foglalkozzam: minél vonzóbb legyek a férjem számára. Be kell vallanom, kezdetben imponált a gondtalan, könnyű élet, az évek múlásával azonban rám tört a haszontalanság érzése. Szerettem volna továbbtanulni vagy szimplán értelmesen tölteni az időmet. Ám, amit egy párkapcsolat kezdetén nem harcolunk ki magunknak, azt később legfeljebb kínkeserves lázongással érhetjük el. Számtalan vitába keveredtünk Patrikkal, aki rendre a fejemhez vágta, hogy milyen hálátlannak vagyok. Azt hiszem, kapcsolatunk ez idő tájt indult el a lejtőn. Én élni vágytam, a férjem azonban még az önállóságom gondolatától is rettegett. Addig tudott a felügyelete alatt tartani, amíg függtem tőle. Addig lehettem kizárólag az övé.

Miután elhagytam, Patrik minden alkalmat megragadott, hogy gúnyosan az orrom alá dörgölje, lám, sehova nem jutok nélküle. Azt hiszem, kárörvendőn várja, mikor kullogok vissza hozzá. De abból biztosan nem eszik. Megalázott, ezért kiábrándultam belőle. Tiszta sor, a gyűlöleten és a bizonyítási vágyon kívül már az ég egy adta világon semmit nem érzek vele kapcsolatban.

A válási papírok beadásakor, Claudia volt az első, aki a régi életem szereplői közül mellém állt, és azóta is két lábbal a földön tart. Nem úgy, mint a szüleim. A szakítás után a családi fészekbe menekültem, ám megtépázott lelkiállapotomban egyszerűen képtelen voltam elviselni túlbuzgó édesanyámat. Elképesztő nő! Annak idején mindent megtett, hogy az ő egyetlen kicsi lánya – vele ellentétben – jól menjen férjhez. Visszagondolva, egész gyerekkorom az idomításról szólt. Végtelen türelemre és szolgálatkészségre nevelt, természetesen kínosan ügyelt a külsőmre is. Fáradozása akkor hozta meg gyümölcsét, amikor benevezett egy tinédzser szépségversenyre, melynek egyik szponzora a férjem szláv származású családja volt, vagyis a tulajdonukban lévő ékszerüzletlánc. Kinéztek a fiuknak, és azonnal össze is boronáltak bennünket. Könyörtelenül fogalmazva: anyám eladott Patriknak.

Nem haragszom anyára, ugyanúgy szeretem, mint annak előtte. Jót akart, biztos jövőt szánt nekem. És kár lenne tagadnom, egy ideig engem is megszédített a Patrik által biztosított luxus. Az más kérdés, hogy én alkalmatlan vagyok érdekkapcsolatokat fenntartására. Most persze lelkiismeret-furdalás gyötörheti anyámat, amiért beavatkozott a tizenéves lánya életébe – amikor hazaköltöztem, úgy pátyolgatott, mintha súlyos beteg volnék. Nekem azonban sokkal inkább Claudia depressziót gyógyító határozottságára volt szükségem. Egy hétig bírtam ki otthon, aztán átcuccoltam a barátnőmhöz.

Minden Patriktól kapott ajándékot – ékszereket, ruhákat, még az Omega órát is – pénzzé tettem egy aukciós portálon, hogy tisztességgel beszállhassak a lakbérbe, és megpróbálhassak normális huszonévesként élni. Attól tartottam, fájni fog, de valójában feloldozott, hogy megszabadulhattam a számomra értéktelen drága kacatoktól. A házasságom idején kialakult igényeimből meglepően könnyedén leadtam, a befolyt összegből még félre is tudtam tenni.

Valami különös ötlettől vezérelve, azon a napon, amelyen különköltöztem a férjemtől, megvásároltam az összes újságot, hogy örökké emlékezzek arra a felszabadító dátumra. Lapozgatás közben az egyik színes-szagos magazinban elém került a hirdetés: A most induló Romantika Könyvkiadó irodalmi pályázatot hirdet romantikus regény és novella kategóriában, amatőr szerzők számára…

Égi jelnek véltem a lehetőséget – és több szempontból is annak bizonyul.

Első fejezet

Szinte remegtem az izgalomtól. Mintha csak az Egyesült Államok elnökéhez vagy egy sármos filmsztárhoz igyekeztem volna. Egy kép nem sok, annyit nem láttam Florianról, mégis naphosszat edzettem magam, hogy egyáltalán képes legyek megszólalni előtte. Ösztöneim vészjóslón suttogták, hogy ez a férfi egyetlen pillantásával zavarba ejthet. Híre alapján számtalan nővel akadt már dolga, velem ellentétben tapasztalt, sőt gátlástalan volt. Egyébként pontosan ezzel keltette fel az érdeklődésemet.

Újra kamasznak éreztem magam, mintha visszanyertem volna az öt eltékozolt évemet. Barátnőm szerint viszont megőrültem, amiért egy férfiprostival találkozom. Hosszasan kellett győzködnöm, hogy feltételezéseivel ellentétben, nem holmi pásztorórára, hanem egy ütős történetre vágyom, amely hozzásegíthet valóra váltani gyerekkorom óta dédelgetett álmomat.

– El sem hiszem, hogy belerángattál ebbe – háborgott Claudia, miközben könyékig a táskájában turkálva tipegett mellettem. – Hova a csudába tűnt a szájfényem? Ha már Casanova reinkarnációjához igyekszünk, legalább a lehetőségekhez képest legyek tökéletes. Hadd fájjon a szíve, hogy soha nem kaphat meg, már amennyiben találkozom vele.

Gyakorlott mozdulatokkal, tükör nélkül kente fel a szájfényt keskeny ajkára, majd folytatta megkezdett monológját:

– Miért kellett ennyire puccos helyre lebeszélned a randit? És egyáltalán miért kell ez az egész? – méltatlankodott. – Normális munkát kéne keresned. Beállhatnál a szalonba recepciósnak. Ehelyett fölösleges köröket futsz. Hidd el, annak az irodalmi pályázatnak már megvannak a nyertesei, biztos csak valamilyen állami támogatást akarnak zsebre vágni, azért hirdették meg.

Barátnőm tehát kételkedett a Florian-projektben. Amióta elindultunk, egyfolytában füstölgött. Máskülönben világéletében pesszimista volt, az esküvőmön is fancsali pofával szórta a virágszirmokat. Akkor azt hittem, féltékeny a szerencsémre, ám két éve bevallotta, hogy a nőkhöz vonzódik. Vállalt identitása miatt többször meghurcolták, a pofonok óvatosságra intették, bizalmatlansága már-már kétségbeejtő méreteket öltött. Amióta odaköltöztem, szinte a missziójának tekinti, hogy megóvjon a „számomra teljességgel ismeretlen”, kegyetlen valóságtól. Menthetetlenül idealistának tart, váltig állítja, hogy a férfiak okozzák majd a vesztemet. Voltaképp hálás vagyok neki, amiért helyettem is alaposan átrágja a döntéseimet, ám a Florian-kérdésben nem hagytam befolyásolni magam.

– Claudia – fordultam felé nyájasan –, hálás vagyok, hogy eljössz velem. Te vagy a világ legjobb barátnője.

Tekintetét az égre emelve elmormolt egy „atyaúristent”, majd cigarettát varázsolt elő a táskájából. Előreejtett vállal rágyújtott, aztán a füstöt maga elé fújva, firtatón méregetett.

– Biztosan akarod ezt az egészet? Az összes pénzed rámegy a találkozóra, és még azt sem tudhatod, hogy a pasi egyáltalán szóba áll-e veled. Mi van, ha a nagy büdös semmire fizetsz ki egy rakás pénzt? – kérdezte.

Már réges-rég átutaltam az összeget Florian számlájára, de Claudiának persze fogalma sem volt erről. Tisztában voltam vele, ha elárulom neki, kitér a hitéből. A megtakarításomból finanszíroztam a Florian- féle találkozót. A randevúra átutalt összeggel ugyan lenulláztam magam, de Patriktól az elmúlt öt évben megtanultam, egyetlen üzlet sincs ingyen, igazán nagy bevételt csak pénz fialhat. Kockáztatni kell. Talán ez az ötlet kapcsolatunk leghasznosabb hozadéka. Kíváncsian várom, mit szól majd Patrik, amikor megtudja, hogy a tőle szerzett javaimat egy férfi prostituáltba fektettem.