Tímár csak mosolygott, aztán valami olyasfélét mondott: „Gyűlésezünk, uraim? Gyűlésezünk? Hát csak csinálják.” Észrevett, és kitárt karral rohant hozzám. Akkor derült ki, hogy miattam jött. Engem keresett. Azt akarta, hogy menjek vele harcolni a fehérek ellen. Talán megérted lelkiállapotomat. Ott állt előttem a barátom, köröttem pedig hetvenegynéhány tiszt, a sorstársaim, akik becsületesnek, jó magyar embernek tartottak, és én is annak hittem őket. S nekem döntenem kellett, színt kellett vallanom. Akkor már sok minden apró jelből éreztem, hogy Tímárnak száz és száz kérdésben igaza van, de azt is igaznak véltem, amit Köhler a forradalommal járó kegyetlenségekről mondott. És én nem akartam a forradalmat, mert gyűlöltem a harcot, az erőszakot, a törvénytelen dolgokat, az önkényeskedést, gyűlö
