– Persze…
Bottlik megrázkódott. Az egyik pokrócot a vállára tette.
Simon is melléjük ült. Bottlik a tanárra nézett, és halkan megszólalt.
– Tudja, tanár úr, én alaposan átgondoltam mindent. Nyugodtan, logikusan. És tudja, tanár úr, mire jöttem rá?
– Arra, hogy rajtunk csak az Isten segíthet.
– Nem. Téved, tanár úr. Én másra jöttem rá. Én arra jöttem rá, kedves tanár úr, hogy semmi okunk nincs az idegességre. Semmi okunk, kérem.
Simont meglepte ez a hirtelen hangulatváltozás. Bottlik hangja is megváltozott. Magabiztos lett, arcán sem látszott az előbbi rémület.
Bottlik megfogta Köhler kezét.
– Tábornok úr… nem kell pap… Emlékszik… voltunk mi már nagyobb veszélyben is… Henrik, kérem, figyel?
– A gyomrom… a gyomrom… Simon megtapogatta a beteg hasát. Fel volt fúvódva, feszes volt, min
