– Szörnyű – suttogta Éva. – Sándor, én ezt nem bírom tovább…
– Bírnod kell – mondta Valkó. – Idegesek. Te is az vagy, én is az vagyok… Ilyenkor aztán mindent egymás fejéhez vagdosunk.
Fritzet nézte, aki most felkászolódott, és mintha csak most fogta volna fel Bottlik utolsó szavának értelmét, gyűlölettől lobogó szemmel az öreg felé ugrott.
– Mit mondott, maga pondró? – Mi vagyok én, rabló?
Bottlik a falhoz húzódott.
– Sándor – mondta Éva –, ne engedd… Sándor kelletlenül állt fel. Megérintette az őrnagy vállát.
– Fritz – mondta békítő hangon –, hagyjátok abba. Mindketten idegesek vagytok…
– Vedd le a kezedet a karomról…
– Hagyd abba, nem nagy dicsőség, ha megvered.
– Ki akarja megverni?
– Az más… elnézést. De hát akkor mit akarsz vele?
– Vonja vissza, amit mondott.
Sándor akarat
