Jóska és Bessy ekkor értek az erdő szélére. Az erdőnek vezető úton, a száncsapáson jöttek. Ezen a két kanyargó vonalon kívül semmi sem volt, ami a jég végtelen fehérségét megzavarta volna. Fényes volt mindenütt, mint a tükör, és olyan kemény és olyan síkos, hogy ha Bessy rádobott egy jégdarabot, sikoltva csúszott rajt le a völgy mélyéig.
Messze a völgyben akadtak csak itt-ott homályos foltok a reggeli hézagos hóesés helyén, de csak úgy, mintha a tenger tükrén futó felhők árnyékát nézzük. A falu úgy ült és himbálózott ebben a fehér tengerben, mint egy süllyedő hajó.
Itt kellett letérniük az útról, ha el akarták érni a Köményék erdejét. Jóska még a tél elején rókabőrt ígért Bessynek. Azóta minden vasárnap kijött a csapdákat megnézni, de mind ez ideig eredménytelenül. Mielőtt nekivágtak vol
