34.
Néhány nap múlva Báti professzor magához hívatta. Megilletődve ment a nagy ablakos irodába. A nyitott ablakon beáramlott az ősz fanyar illata, egy pillanatra úgy érezte magát, mintha a temetőben az elhagyott sírok, az elszáradt, rothadó virágok között állna. Aztán azon tűnődött, hogy miért jutott eszébe a temető, hiszen életében csak egyetlenegyszer járt temetőben, amikor Koltaiék kisfiát helyezték örök nyugalomra, de hát az már nagyon régen volt.
Báti egy ismeretlen, negyven év körüli férfival beszélgetett. Intett Marcinak, hogy üljön le, aztán megfogta a magas, szikár férfi karját, és az ablakhoz lépett. Az ismeretlen fekete keretes szemüveget viselt, hosszúkás arca elgondolkodó volt, látszott rajta, hogy figyelemmel hallgatja Bátit. Marci valószínűnek tartotta, hogy róla beszélget
