Valószínűtlen kéknek láttam az eget és vakító fehérnek az úszó felhőket. És némán sírtam. Kétoldalt végigfolyt a könnyem, de csak akkor éreztem csípős forróságot, amikor számhoz ért. A fájdalomtól és a boldogságtól egyszerre sírtam. Megvédtem anyámat. Boldog voltam. Íme, őérte folyik a vérem. Összetörtem Mária fantomszobrát, örökre szakítottam vele. Ezért könnyeztem. Mert most már vége, nincs tovább.
Anyámnak nem mondtam meg az igazat. Azt hazudtam, hogy elestem. Ne tudja meg, hogy szenvedtem érte. Így szép ez, ha csak én tudom. Valószínűleg a Duna vizétől fertőzést kaptam. Másnapra vagy harmadnapra belázasodtam, elgennyesedett a seb. Szó nélkül tűrtem a fájdalmat, amikor felnyitották és kitisztították. Három napig feküdnöm kellett.
Anyám szabadságot vett ki és ápolt. Beszélgettünk. Nagy
