– Semmi sem jön rendbe.
– És a jövőm?
– A jövő hülyeség. Nincs jövő, csak jelen van. – Felgyújtotta a villanyt. – Mindig csak a jelen. Meg a múlt… Tölts egy cseppnyi konyakot… ott van a dinerben, az ágyad mellett. – Megvárta, míg öntöttem a pohárba. Átvette. – A múltat sokszor csak részegen lehet elviselni. – Letette maga mellé a poharat. – Mégsem kell. Tudod, mi a jövő, kölyök? A H-bomba, az a jövő. A múltad és a jelened pedig a valóság. Jövő – felnevetett –, a jövő lidércnyomás. Négy órára beállítottam az ébresztőórát. Időben kelj fel, fürödj meg, menj szépen haza, kérj bocsánatot anyádtól, és nehogy elkéss a hajnali miséről. Jó éjszakát…
Nem sértődtem meg, pedig Mária minden egyes szava gúnyosan, cinikusan csengett. Utolsó mondata meglepett.
– Te honnan tudod, hogy templomba jártam?
