Egyszer késő este mentem haza. Anyám még ébren volt.
– Hol voltál? – kérdezte.
– Sétáltam. – Be akartam menni a fürdőszobába.
– Miklós!
Megálltam, hátrafordultam.
– Felkészültél holnapra?
– Nem, és nem is fogok.
– Miért nem, ha szabad kérdeznem?
– Mert nincs kedvem tanulni.
– De miért? – kérdezte.
Egyre idegesebb lettem.
– Mert nincs! Esztergályos leszek!
– Megőrültél, csillagom?
Gúnyosan a szemébe nevettem.
– Hagyd ezt az óhéber dumát. Régóta más a te csillagod. Nem is egy csillagot smirglizel.
Elsápadt.
– Miklós… fiacskám… miket beszélsz? – dadogta.
– Na jó… – legyintettem – hagyjuk egymást békén… Ha rosszul vagy, szólj, hozok egy krigli vizet.
Bántani akartam őt. Tudomására akartam hozni, hogy egyenrangúak vagyunk.
Anyám lehuppant a székre, szeme mintha felakadt volna
