– Mi van, fiam, te itt akarsz aludni?
A műhelyiroda ajtajában állt, cigarettázott.
– Ráérek – mondtam.
Lassú léptekkel megindult felém. Kicsit kacsázva járt, úgy tűnt, hogy fáradt. Megtöröltem kezemet az olajosrongyban, aztán rágyújtottam én is. Leült egy megfeketedett ládára, keze fejével elnyomott egy kurta ásítást.
– Megszoktad már? – kérdezte.
– Mit?
– Hát a munkát. A műhelyt, az embereket.
Megvontam a vállam.
– Akkor is csinálni kell, ha nem szoktam meg.
Bólintott.
– Szép munka ez.
– Szép.
– Apád munkás volt?
– Burzsuj. Cégvezető, katonatiszt meg minden, amit akar.
– Mi van vele?
– Meghalt a fronton.
– Értem.
Dehogy érted – gondoltam magamban. – És egyáltalán mi van ezen érteni való.
– A maga apja is burzsuj volt, Vili bácsi? – kérdeztem évődve.
– Az – mondta. – Tők
