– Nem ízlik, alezredes úr? Hozzak valami mást? – Mária aggódva nézett Simándyra.
– Hát nálunk járt-e már az a lány?
– Járt. Gézuska szereti őt.
– Sokszor járt itt?
– Nem számoltam. Többször…
– Hányszor? – Az alezredes hangja kemény, türelmetlen volt
– Miért tetszik velem kiabálni? Mi rosszat vétettem?
– Tényleg, miért kiabálsz? – kérdezte tele szájjal Ravensbruck. – Géza fiad idehozta néhányszor azt a szép kislányt, és huszárosán megdöngette. A mi drága Máriánk erről nem tehet. Ezért lettél ilyen rosszkedvű?
Pongrácz az italtól felbátorodva közbeszólt.
– Géza az apja fia. Aki a lányokat szereti, rossz ember nem lehet. Te, Péter… nekem mondhatnak akármit, te jó ember vagy, mert szereted a nőket. – Ivott, csuklani kezdett, Ravensbrucknak néhányszor hátba kellett vernie. Simándy dühö
