TÖRÖK László a tanyaudvaron ásta a sírgödröt, a diófa alatt, ahol apja üldögélni szeretett. Néha megállt kezében a lapát. Nézte a levélfosztotta ágakat, gondolkodott. Gyermekkori emlékeket idézett. Látta magát, a mezítelen kölyköt, amint felmászik a fára. Persze akkor a fa törzse még nem volt olyan vastag, mint most.
– Apám, kedves apám – mormolta maga elé a fiú. Aztán azon tűnődött, hogy miért akar várni Mari néni a temetéssel. „Várni, minek kell várni? Az már nem segít rajta.”
Sebesen dolgozott. Érezte a katonaing nyirkosságát a hátán. Nem látta a sírgödör felé tipegő ángyikáját, csak a halk, szomorú hangra figyelt fel.
– Hívjuk ki a tiszteletes urat a faluból, adjuk meg apádnak a végső tisztességet…
– Minek? – kérdezte László komoran. – Minek? – Egy ideig, mintha feleletet várna, me
