A LAKTANYAPARANCSNOK szobájában áporodott volt a levegő. A függönytelen ablakokat vékony páraréteg fedte.
Komor alezredes az ablaknál állt. Kezefejével letörölte a párát, és kibámult. Az udvaron csoportba verődve álldogáltak a foglyok; fiatal fiúk, lányok, katonaszökevények, idősebb férfiak és nők, kopottak és jól öltözöttek. Egyesek lehajtott fejjel bámultak maguk elé, mintha jövendő sorsukat akarnák kiolvasni a felszaggatott udvar barna földjéből, mások izgatottan figyelték a távoli robbanásokat. Voltak olyanok is, akik megvető tekintettel méregették a szovjet és magyar harcosokat.
Az alezredes tűnődve nézte az elfogott fegyvereseket. „Ki közülük a tudatos ellenség, és ki a félrevezetett? Vajon szét tudják-e választani a konkolyt és a tiszta búzát? Bolond hasonlat – állapította meg. –
