DR. VARGA István főorvos kórházi szobájának ablakánál állt. Ólmos fáradtság nehezítette tagjait, még arra sem volt ereje, hogy tömött bajuszát simogassa, ami egyébként kedvelt szórakozása volt. A főorvos magas, negyven év körüli férfi volt, mozdulatain, testtartásán meglátszott, hogy valamikor, hosszabb ideig katonáskodott. Sok történetet meséltek harctéri hősiességéről. Varga nem szerette fitogtatni ezeket a tetteket, ha társaságban szóba hozták, szerényen csak ennyit mondott:
– Hát igen, szerencsém volt.
Voltak olyanok is, akik azt állították, hogy Varga nem bátor, inkább virtuskodó ember, aki meggondolatlanul cselekszik. Ezek az emberek tévedtek. Varga mindig kiszámította cselekedeteit, és mint a sakkjátékosok, „lépésekkel” előbbre gondolkodott. S ha számításaiba hiba csúszott, annak
