KOMOR alezredes csak az eső kopogását hallotta. Barna őrnagy hangja néha ért el hozzá, és úgy rémlett neki, mintha az őrnagy egy barlang mélyéből kiáltana. Az ablaknál ült, és belebámult az esőfüggönybe, amely elhomályosította a kilátást, elmosta a szemben levő házak és a tetők fölé magasodó templomtorony kemény vonalait. Komor kifejezéstelen tekintettel, mozdulatlanul ült, olyan volt, mint a panoptikumban kiállított gipszfigurák. Borostás arca viaszsárga volt.
Amikor Barnával a lakásba léptek, és az őrnagy megmondta neki is, hogy Ágnest megölték, mintha megpattant volna benne valami. Lerogyott a székre, teste elgyengült, arcából kifutott a vér, s úgy érezte, mintha valaki kitépte volna a szívét, és helyébe tömény fájdalmat ültetett volna, mely vérkörén, az érrendszerén keresztül testének
