Szerelem három tételben

Fejezet 6

– Beszél angolul vagy németül? – kérdezte.

– Nem – mondta a hadnagy –, de franciául igen. Nem valami jól, de megértek mindent, és el tudom mondani a gondolataimat.

Kiderült, hogy a kapitány is beszél franciául.

– Akkor minden rendben van – örvendezett Szulita. – A hadnagy úr tegye kényelembe magát, vegye le a zubbonyát, az ingét, ha nem röstelli, és beszélgessenek. Gondolom, érdekli magát a lengyel tragédia. Mi elmegyünk Grétivel, mert sok megbeszélnivalónk van. Az ebédnél találkozunk. – Mindezt elmondta a kapitánynak is angolul. Gréti bement Szulita szobájába, felvette barátnője fekete fürdőruháját.

– Istenien jól áll rajtad – mondta Szulita –, mellben kicsit szűk, de így még szebb a melled.

Grétivel az első osztálytól kezdve padtársak voltak, testvérként szerették egymást. Szulita úgy hitte, nincs titkuk egymás előtt. Gréti félzsidó volt, de ez Szulitát nem zavarta. Gréti apjának ügyvédi irodáját külföldön is ismerték, Csitáryék jogtanácsosa is Sármány István volt. Gréti anyja, Lackó Edit, művészettörténetet tanított az egyetemen, és külső munkatársa volt a Szépművészeti Múzeumnak. Nemrégiben jelent meg egy művészettörténeti könyve. A barlangrajzoktól Picassóig. Több nyelvre lefordították. Gréti is művészettörténésznek készült, de a zsidótörvények miatt már nem vették fel az egyetemre, bármilyen tehetséges volt is. A lányok lementek a partra.

– Akarsz csónakázni? – kérdezte Szulita.

– Csak akkor, ha te is akarsz.

– Akkor evezzünk ki a ladikkal.

Messzire távolodtak a parttól. Szemben ültek egymással, és Szulita azon tűnődött, hogy a szünidő kezdete óta vajon volt-e viszonya Grétinek valakivel. Azt tudta, hogy tavasszal Sinka Pál doktor szeretője lett. Sinka doktor Gréti anyjának a kezelőorvosa volt. Szulita ismerte a megnyerő külsejű negyvenéves belgyógyászt, de őrá nem volt olyan hatással, mint Grétire. Úgy találta, hogy Sinka valóban elbűvölő egyéniség, sok mindent tud a világról, az emberekről, s mindazt, amit tud, jól is adja elő. Végtelenül nyugodt ember, látszólag semmi sem hozza ki a sodrából. És nagyon őszinte. Sinka doktor Grétit kislány kora óta ismerte, amolyan játszópajtási viszony alakult ki köztük már akkor. A gyerek Gréti azt csinált „Pali bácsival”, amit akart. A nyakába csimpaszkodott, az ölébe mászott, összekócolta a haját meg ilyesmi. Közben Grétiből kívánatos nagylány lett. Amikor az iskolából hazafelé mentek, bár fehér matrózblúz és sötétkék rakott szoknya volt rajtuk, a férfiak bizony megfordultak utánuk. Gréti hamvasszőke volt, Szulita sötétbarna, Grétinek csillogó sötétbarna szeme volt, akkora, mint egy szilva, Szulita szeme világoskék volt, sűrű szempillája pedig feketének látszott. Gréti már a télen arról mesélt, hogy olyan furcsa lett a kapcsolata Palival. Szulita nem értette, hogy Gréti mit is ért ezen. Amikor Pali ránéz, magyarázta Gréti, különös érzés fogja el. Szeretne az ölébe ülni, átfogni a nyakát, mint régen, és azt szeretné, ha Pali mindig velük lenne, velük étkezne, ott aludna náluk. Az ő szobájában.

– Gréti, nem vagy szerelmes?

– Lehet, hogy az vagyok – mondta elmélázva Gréti –, mindenesetre nagyon jó érzés.

– És Pali tudja?

– Mit? – kérdezte Gréti.

– Azt, hogy szerelmes vagy belé.

– Nem mondtam neki, de éreznie kell. Azt hiszem, érzi is, mert titokban, hogy anyáék ne vegyék észre, sokszor néz. Szinte szúrja a bőrömet a tekintete, és nekem olyankor melegem lesz, és szeretném átölelni, megcsókolni.

– Tetszel Palinak – mondta Szulita.

Tavasszal Sármány István és felesége elutazott Svájcba. Gréti itthon maradt. Egyik délután, amikor a bejárónő is szabadságon volt, Sinka doktor váratlanul fölkereste Grétit.

– Egyedül vagy? – kérdezte.

– Egyedül vagyok. Miért?

– Zárd be az ajtót.

Gréti engedelmeskedett.

Bementek Gréti szobájába. Sinka beszélt, közben lassan, szinte szertartásosan vetkőztetni kezdte a lányt. Gréti ott állt anyaszült meztelenül Sinka előtt, és mint Szulitának mondta, nem szégyellte magát.

– Szép vagy. Gyönyörű – suttogta az orvos, és gyengéden végigfektette Grétit a pamlagon. Aztán megcsókolta. Előbb a száját, majd az egész testét, szeretettel, szenvedéllyel. Úgy lett az orvosé, hogy nem érzett fájdalmat, csak valami csodás, semmi máshoz nem hasonlítható érzést. És boldogságot. Amikor tavasszal mindezt elmesélte Szulitának, szinte újra átélte annak a délutánnak minden pillanatát.

Most ott ült a ladik ülődeszkáján, és úgy mosolygott, mint egy várandós kismama.

– Csak nem vagy terhes? – kérdezte Szulita. – Nem, nem vagyok. De ha terhes lennék, az sem érdekelne.

– Boldog vagy?

– Nagyon. Nem hittem volna valaha, hogy ilyen boldogság is létezik.

– És ez a hadnagy, ezzel mit akarsz?

Gréti hallgatott egy ideig. Aztán azt mondta:

– Semmit. Nekem Pali mellett nem kell más.

– Pali negyvenhárom éves, te tizenhét vagy. Számolj!

– Minek? – kérdezte Gréti. – És miért? – Belelógatta lábát a vízbe, szemét összeszűkítette. – Szulita, te diplomatának készülsz, vagyis politikusnak. Mikor ezt mondtad, én sohasem nevettelek ki. Figyelj jól rám. Tudod, hogy félzsidó vagyok. Tudod, hogy mi a sorsuk a zsidóknak Németországban, Ausztriában, Lengyelországban. Apám hozott Svájcból néhány újságcikket, sok fotót, lemeztelenített zsidó lányok vannak rajta. Olyan idősek, mint én vagyok. Apám nem síelni ment Svájcba, hanem azért, hogy megtudja, milyen sors vár ránk. Beszélt menekültekkel. írókkal, művészekkel, egyszerű emberekkel. Csak szörnyűségeket tudtak mondani. Lengyelországban meg a megszállt területeken bordélyházakat nyitottak a náci katonák részére. A bordélyban csak zsidó lányok vannak. Ez a sors vár ránk itt is. Pali ezt tudta. Mindezt tudta valahonnan. Ezért akarta, hogy most, ilyen fiatalon legyek az övé, hogy megismerjem a boldogságot. Apáméknak elmondta, hogy a szeretője vagyok. Ő akarta, hogy az legyek. De feleségül akar venni, és el akar innen vinni vagy Svájcba, vagy Amerikába.

– Pali zsidó?

– Dehogy – mondta ijedten Gréti. – Őskeresztény.

– És mikor indulnátok?

– Amikor Pali megszerzi a kivándorláshoz szükséges iratokat. Előtte persze összeházasodnánk.

Az arcát megnedvesítette. Szulita jól látta, hogy barátnője szeme könnyes.

– Te sírsz? – kérdezte megdöbbenve.

– Boldog vagyok, és mégis nagyon szomorú. Végül is itt születtem. Itt nőttem fel. Itt élnek a barátaim.

Szulita hallgatott. Pedig érzése szerint azt kellett volna mondania: „Igen. És itt élnek a jövendő gyilkosok is.” De nem szólt. Óvatosan beleereszkedett a vízbe, kicsit várt, aztán elrugaszkodott a csónaktól, beletemette arcát a lágy vízbe, és erőteljes karcsapásokkal úszni kezdett. Vagy húsz méterre került el a csónaktól. Gréti még mindig a ladikban ült.

– Gyere – kiáltott neki. – Szép lassan ereszkedj le.