Szerelem három tételben

Fejezet 7

Megvárta, míg Gréti hozzá úszik, akkor a hátára fordult, és szinte mozdulatlanul lebegett a vízen. Fél szemmel a ladikot figyelte, nem akart nagyon messze kerülni tőle. Már Gréti is a hátán úszott. Megfogta Szulita kezét.

– Nagyon fogsz hiányozni.

– Ne beszéljünk róla, nem búcsúzkodunk. Még itt vagy. Ez mindennél fontosabb.

– Jól van – mondta Gréti. – Ne beszéljünk róla.

Jó ideig hallgattak, később Gréti azt kérdezte:

– És te hogy állsz a szerelemmel?

–Arra vagy kíváncsi, hogy még szűz vagyok-e? Az vagyok. Buday Jancsi régóta szeretne megfosztani ettől a szerinte fölösleges dologtól. Ő mondta így: dolog. Szerintem a szüzesség állapot. Arról lehet vitatkozni, hogy ez az állapot kellemes vagy kellemetlen. – Hasmánt feküdt a vízben, és kezdett visszaúszni a ladikhoz. Gréti mellette lapátolt. A ladikban kifújták magukat, aztán rágyújtottak. Néhány hónapja dohányoztak, Csitárynak ez nem nagyon tetszett, de nem tiltotta meg. Szerinte a dohányzás enyhe kábítószer, parancsra senki sem fogja abbahagyni. Nos, kábítószeres vagyok vagy másfél milliárd emberrel együtt – gondolta Szulita. Parafás Mirjamot szívott, Gréti Memphist.

– És hogy vagy azzal a kapitánnyal? Jóképű.

– Az – mondta Szulita. – Tetszik, nem is kicsit. Csakhogy felesége van és két gyereke.

– Ők is itt vannak?

– Fenét. Ott rekedtek Varsóban. Pontosan senki sem tudja, hogy mi történt velük. Sajnálom őt nagyon.

– Hogy is hívják?

– Jan Sikorszky. Lovassági kapitány. Vagyis huszár. Egyébként Varsó közelében közel ezerhektáros földbirtoka, nagy lótenyészete van. Vagy volt.

Gréti kifújta a füstöt.

– És hogy került hozzátok?

– Tulajdonképpen véletlenül. Apámnak van egy lengyel diplomatabarátja. Andrej Rikovszky. Még Madridban ismerkedtek össze, valamikor nagyon régen. Amikor a németek elfoglalták Lengyelországot, sok ezer lengyel katona lépte át a magyar határt. Ezeket lefegyverezték, és különböző táborokba helyezték el. A budapesti amerikai követség egyik tagja, azt hiszem, a katonai attasé, az elmúlt évben Genfben járt, és ott találkozott apám barátjával, Andrej Rikovszkyval. Rikovszky megkérte az amerikait, hogy visszaérkezése után keresse fel apámat és mondja meg neki, hogy unokaöccse, Jan Sikorszky kapitány valahol Magyarországon van. Segítsen rajta. Nos, az amerikai felkereste apámat, ő pedig az illetékeseknél intézkedett. Vagy a Belügyben, vagy a Honvédelmiben. Elég az hozzá, hogy apa levitte a kapitányt Fürjesre, a birtokra. Azt mondta Gajdár Ábrahám bácsinak, hogy a kapitány családtag, úgy bánjon vele.

– És igazolványa is van?

– Van mindene. Apa teljes felelősséget vállalt érte. Aztán a nyár elején idehoztuk Fenyvesre.

– Fantasztikus – mondta Gréti. – Szegény ember. Képzelem, hogy érzi magát. Még nem kezdett ki veled?

– Nem. Nagyon fegyelmezett.

– Hogy bírja ki nő nélkül?

– Ezt kérdezd meg Palitól. Orvos is, férfi is. És akik hadifogságban vagy börtönben vannak, azok hogy bírják ki? Vagy a papok? Biztos, hogy ki lehet bírni.

– Talán homoszexuálisok lesznek – vélekedett Gréti. – Pali egyszer azt mondta, hogy a német tisztikarban nagyon sok homokos van vagy volt, nem is tudom.

Szulita nem válaszolt. Bedobta a csikket a vízbe, megkapaszkodott a lapátban, és evezni kezdett a part felé.

Az ebédnél Bérczy hadnagy lelkesen dicsérte a kapitányt.

– Nagyszerű ember, egyszerűen nem találok szavakat. Fantasztikus. Lovasroham a tankok ellen. Hát nem csoda, hogy a német hadigépezet néhány hét alatt leverte őket! Egy ilyen vitéz népet! Micsoda bűnt követtek el a lengyel politikusok, amikor a hadseregüket szinte puszta kézzel küldték harcba!

– A mi hadseregünk fel van fegyverezve, Palika? – kérdezte Szulita, és vigyáznia kellett, hogy szavaiból ne érződjön ki a gúny. – Apám szerint elavult fegyverekkel küldték őket a frontra.

– Úgy gondolom – mondta a hadnagy –, hogy a németektől korszerű fegyvereket fogunk kapni. De meg kell jegyeznem, hogy a szovjet hadsereg is hiányosan van felfegyverezve. Azt hiszem, ez most szerencse is.

Szulita mindent lefordított Sikorszkynak. A kapitány mártást tett a húsra, és a hadnagyra nézett.

– Ön szerint az oroszokat le lehet győzni?

– Hát, kérem – kezdte a hadnagy –, most, ha nem tévedek, augusztus vége van. Meggyőződésem, hogy szeptember végéig a németek elfoglalják Moszkvát. És akkor vége a hadjáratnak. A szovjet hatalom, mint olyan, összeomlik.

A kapitány hallgatott. Kis darabkákat vágott le a húsból, lassan, finoman evett. Aztán kis idő után azt mondta:

– Nem tudom, hadnagy úr. – Furcsa – gondolta Szulita –, itt ülünk, békésen ebédelünk, csevegünk, arról vitatkozunk, hogy milyen volt az Anna-bál, hányan indultak a hagyományos vitorlásversenyen, pletykálunk, nevetgélünk, és lehet, hogy már holnap ellenségként állunk egymással szemben. Mi a hódítók oldalán állunk. Gréti holnap üldözött lesz, a kapitány esetleg megszökik, csatlakozik a partizánokhoz, és mit fog csinálni a hadnagy, ha azt a parancsot kapja, hogy harcoljon a partizánok ellen, s harc közben szembetalálkozik Sikorszkyval. Vagy mit fog csinálni akkor, ha Gréti apja munkaszolgálatosként a beosztottja lesz. Semmi sem lehetetlen. – Annyira izgatta mindkét kérdés, hogy a tenyere is megizzadt. A hadnagyra nézett. Az éppen vörös bort töltött a poharakba.

– Hadnagy úr – kérdezte –, maga mennyire őszinte?

Bérczy a lányra nézett, a vörös borral teli pohár ott táncolt az álla előtt.

– Nem értem a kérdést – mondta, és tekintete nagyon érdeklődő volt.

– Úgy értem – folytatta Szulita –, hogy ha komolyan és felelősséggel kérdezek magától egy-két dolgot, mondjuk Gréti és a kapitány előtt, hajlandó komolyan és őszintén válaszolni?

A hadnagy intett a pohárral, ivott. Ittak a többiek is.

– Nos, hogy hajlandó vagyok-e őszintén válaszolni? Ez a kérdés.

– Igen – mondta Szulita, és lefordította a kapitánynak, hogy miről folyik a disputa. Bérczy cigarettára gyújtott.

– Állok elébe, persze csak akkor, ha esetleges válaszom nem sérti tiszti becsületemet és eskümet.

– Azt hiszem, nem sérti. Szeretném, ha maga is fordítana. Mondjuk azt, amit én mondok.

– És maga az én válaszomat fogja lefordítani?

– Igen. Azt gondolom, ez így fair.

Bérczy bólintott. Vártak, amíg Zsófi felszolgálja a feketét. Miután elment, Szulita azt mondta:

– Hadnagy úr, maga tudja, hogy Gréti félzsidó és a zsidótörvények rá is vonatkoznak? – Gréti elsápadt, zavartan nézett Szulitára. Az intett neki a szemével, és cseppnyi biztató mosolyt is küldött feléje. – Szóval? –nézett Bérczyre, és várta a válaszát.

– Tudom – mondta komolyan.

– És ez nem zavarja magát?

– Nem vagyok antiszemita – válaszolt határozottan Bérczy.