Fejezet 12
1009 Words
Zoltán az ablaknál állt, élvezte a hűvös levegőt.
– Hát akkor foglalkozz vele, tanár úr – mondta csendesen. – Igazad van. István valóban jófejű. Mint mérnök, sokra vihetne. De ő elsősorban katonának tartja magát. A csontja velejéig az.
– Tudod, min gondolkodom én régóta? – kérdezte Dombi, és cigarettára gyújtott.
Zoltán a szemével intett, majd a szekrényéből kivett egy üveg barackpálinkát, és csengetett Juliskának.
– Azon gondolkodom, hogy Matild hogyan szerethetett bele egy katonába? Józan lány volt mindig. Nem törtető, nem álmodozó. Gondolkodása kifejezetten humanista.
Juliska lépett be. Csinos, tiszta volt, mint mindig, illedelmesen köszönt Dombinak, és kedvesen Zoltánra mosolygott.
– Na, Viktor, mit szólsz a menyasszonyomhoz? – kérdezte felvidulva. – Csinos?
– Hát nem mondom…
– Zoltán úr mindig csak bolondozik velem – mondta a lány zavartan. – Mit tetszik parancsolni?
– Legyen szíves, hozzon két poharat és egy dugóhúzót. Ha iszik velünk egy pohárral, akkor hármat hozzon.
A lány kiment. Zoltán a nádfonatú szék karfájára ült.
– Miért szerette meg Istvánt? – kérdezte eltűnődve, és átkulcsolta a térdét. Meg lehet őt szeretni. István a saját körén belül nagyon megszerethető. Ha valaki elfogadja a nézeteit, életritmusát, akkor nyert ügye van. Matild elfogadta. Sok mindenben hasonlítanak egymásra. Abbahagyta a beszélgetést, mert Juliska lépett be. Az asztalra tette a poharakat és a dugóhúzót, aztán megkérdezte, hogy lefeküdhet-e. Zoltán bólintott. Miután a lány kiment, felvette az asztalról a dugóhúzót és az üveget. – Négy éve együtt lakom velük. Igaz, két évig egyfolytában katona voltam, de elég sokszor jöttem haza, közelebbről megismerhettem az életüket. – Színültig töltötte a poharakat. – Jól élnek. István jó férj, azt hiszem, jó családapa is lesz. Nem az a duhajkodó, bálozó dzsentritiszt, akiket mi a csapatoknál megismertünk. Katonatiszti magatartásán átüt a mérnök. Nem igényli a zajos, botrányokkal tarkított életet, valami furcsa kettősségben él. Nem kártyázik, nem iszik, nem jár a tisztikaszinóba, még csak nem is igen barátkozik. Ha most átmennél a szobájába, a könyvek mellett találnád. Szakirodalmat olvas, szerkeszt, rajzol, új megoldásokon töri a fejét. Miért ne lehetne rajongással szeretni egy otthon ülő, szinte nyárspolgár férjet? Egészségedre. Még valamit. Mérget vehetsz rá, hogy nem csalja meg Matildot.
Ittak. Dombi lágyan mosolygott, ujjai között forgatta a poharat.
– Ostobaság.
– Micsoda?
– Azon tűnődöm, hogy egy ilyen ember hogyan helyeselheti Hitler őrült politikáját. Aztán rájöttem, hogy ostobaság a kérdés. Istvánnál okosabb emberek, jeles családapák is támogatják Hitlert. Na, mindegy. – Elhallgatott. – Hanem üzenetet hoztam neked. Tulajdonképpen azért is kerestelek fel.
– Üzenetet? Nekem? Kitől?
– Taksony Bélától.
– Te honnan ismered Taksony Bélát?
– Mindketten óbudaiak vagyunk. Elemi iskolába is együtt jártunk. Én gimnáziumba kerültem, ő pedig elvégezte a polgári iskolát, utána műszerész lett a Hajógyárban. Nem voltunk barátok, de azért mindig közel álltunk egymáshoz. Azelőtt elég sokat találkoztunk a munkásotthonban. Mióta az Árpádban tanítok, újból össze-összejövünk. Nem mondom, hogy azonnal a nyakamba borult. Előbb tudni akarta, mennyit változtam az egyetemen. Egyszóval, megkért, hogy tartsak előadást a sportkörben a fiatal versenyzőknek.
– Mikor történt ez?
– Három évvel ezelőtt. Azóta barátok vagyunk. Nála ismerkedtem meg Wéber Ernővel. Akkor szabadult.
– Nem sokáig örülhetett a szabadulásának – mondta Zoltán. – Megint lebukott. Mit üzent Taksony Béla?
– Egyelőre vonulj vissza minden munkától. A kapcsolataidat számold fel. Megfigyelés alatt tartanak. Ez minden. Addig semmit ne csinálj, amíg nem kapsz üzenetet tőle.
– Béla honnan tudja, hogy megfigyelnek?
Dombi Viktor megvonta a vállát.
– Nem kérdeztem tőle, ő pedig nem mondta.
– Értem.
– Még valamit. Ha táviratot kapsz, hogy a tervezett verseny elmarad, próbálj átjutni a partizánokhoz. Ez minden.
Dombi Viktor távozása után Zoltán sokáig nem tudott elaludni. Mégiscsak jobb lett volna elutazni apjához. Matild azt hiszi, az ő kedvéért maradt itthon. Nem baj, csak higgye. Nem mondhatja el neki, hogy Taksony Béla kérésére maradt idehaza. Eszébe jutott a beszélgetés, amit Bélával folytatott a csónakházban. Béla a németek elleni nemzetközi versenyre készült. Három távon nyert előzőleg bajnokságot. Ötszáz, ezer és tízezer méteren. Már messziről észrevette a hajógyári híd felől szédületes sebességgel közeledő hajókat. Béla szinte repült a vízen. Fáradtan szállt ki a hajóból, aztán félkézzel könnyedén kiemelte a vízből. Sokan állták körül, őt is megismerték. Ez jólesett neki. Tréfálkoztak, aztán egy kis idő múlva félrevonta Bélát, leültek az árnyékos fűre.
– Jól hajtottál – mondta neki. – De mintha soványabb lennél.
– Versenysúlyomnál vagyok. Veled mi van? Végleg abba akarod hagyni a gyúrást?
– Mit tehetek mást? Állandóan berángatnak. A szövetség pedig nem segít. Kelecsényi azt mondja, a sportolók nem kapnak felmentést. Állítólag azt mondták neki, hogy ha Max Schmellinget behívták, akkor Kárász Zoltánnal sem tehetnek kivételt.
– Hülyék. Schmelling német. És ők háborúznak. Te magyar vagy.
– Azt hiszem, azért hívnak be, hogy szem előtt legyek.
– Lehet. Jól bevált taktika. Kíváncsi vagyok, engem mikor fognak berángatni. Páncélos vagyok. Úgy látszik, nincs elég harckocsijuk.
– Majd sor kerül rá. Bátyám mesélte, hogy már gyártják a magyar harckocsikat. Ők tervezték. Béla, tulajdonképpen búcsúzni jöttem.
– Elutazol?
– Borneóba megyek, az apámhoz.
– Adtak útlevelet?
– Nehezen, de adtak. A holland vízumot a jövő hétre ígérték.
– És mikor jössz vissza?
– Soha. Nincs kedvem semmihez.
– Csak ezért akarsz elmenni?
– Meg másért is. Sok minden összejött. Ernő talán mesélt neked a sógornőmről.
– Mesélt, de nem akartam elhinni.
– Mit nem hiszel el? Hogy szeretem?
– Azt elhiszem. Az a hihetetlen, hogy ennyire meghülyít. Értelmes, tanult ember vagy. Neked magyarázzam, hogy milyen nevetséges dolog ez az egész? Sokkal egyszerűbb lenne, ha felkötnéd magad. A bátyádat szereti, a felesége lett. Ilyesmi már mással is megtörtént, a világ nem dől össze. Annyi nő futkos az országban, hogy kedvedre válogathatsz. Ne haragudj, öregem, de ez gyerekes dolog. Megkívántál egy szép, érdekes játékot, nem kaptad meg, és sírva fakadsz. Rosszak az emberek, a világ, nem érdemes élni. Esküszöm, álmomban sem hittem volna, hogy ilyen gyenge emberke vagy. Én azt hiszem, másért akarsz lelépni. Megijedtél. A rendőrségen rád ijesztettek. Igaz?
– Nem. Hidd el, hogy nem. De ha már felhoztad, és a véleményemre vagy kíváncsi, megmondhatom, kár az embernek agyonveretnie magát. Nincs olyan erőnk, hogy a rendszert megváltoztassuk. Tele van a mozgalom besúgókkal. Tegnap Ernőt köpték be, holnap engem fognak beköpni, holnapután téged.
- Writer
