– Hol jártál? – kérdezte Matild, akinek nem tetszett a férfi kicsapongó élete.
Zoltán megdörzsölte borostás állát, és az asszony szemébe nézett.
– Ha őszintén megmondom, rendre fogsz utasítani. Nyilvánosházban voltam.
– Szégyelld magad.
Zoltán felnevetett.
– Már megbocsáss, drága sógorasszony, ha azt mondom, de hülye vagy. Sértődj meg, azt sem bánom. Hát mit képzelsz te rólam? Szerzetes vagyok én? A magadfajta tisztességes úrilányok csak az esküvő után hajlandók a nászra. Több mint egy évig a fronton voltam.
– István két éve van távol.
– Törődöm is én vele. Te szent vagy. Én csak ember vagyok.
Feszült lett a viszony közöttük. Zoltánt bántotta Matild szótlansága.
Az elutazása előtti este, vacsora után bement hozzá. Matild már lefekvéshez készülődött, pongyolája alól kilátszott háló
