Kárász István egy pillanatra a mennyezetre tekintett, aztán lehunyta a szemet, orra nyergénél elmélyültek a ráncok. Matild csak most vette észre, hogy férje arca mennyire fáradt, megviselt. Átvillant az agyán, hogy talán István is fél a jövőtől, meglehet, hogy már ő sem bízik a győzelemben, csupán büszkeségből még önmagának sem meri elismerni. Szégyelli magát. Tulajdonképpen mit tud ő István munkájáról. Egyszer megkérdezte tőle, hogy mit csinál egy hadmérnök százados. Akkor azt válaszolta:
– Kedvesem, a szolgálati dolgokról nem beszélünk. Nem kérdezel semmit, mert én úgysem válaszolok.
Talán már megbánta, hogy a frontra kérte magát.
– Beszéljünk másról – mondta István. – Hagyjuk a háborút.
– István, te biztos vagy benne, hogy megnyeritek a háborút?
– Megnyerjük. Vagy nem így akartad m
