Csak pislogtam az elbeszélés alatt, meg utána is. Nem tudtam, hogy mi lenne jó? Hozzávágni Stephenhez egy vázát és kilökni az ajtón, vagy a mellemre ölelni és kikacagni a palimadárságát. Szó szerint megkukultam, Stephen pedig megvert kiskutya módjára lapított, és csak leste, várta a reakciómat, hogyan döntök a jövőjéről.
Éreztem, hogy valami régebben belém ágyazódott feszültség hagyja el a szívemet. Éreztem, hogy Stephen most végre tiszta, nincs több titkolni valója előttem. Már csak az a kérdés, hogyan tovább? Az sosem volt benne az álmaimban, hogy a „Nagy Ő” egy hatgyermekes apuka is lehet. Ráadásul háromnak menthetetlenül a mostohaanyja leszek. Bár az is igaz, hogy a kívánságaimba nem tettem bele a gyermektelenséget, nem volt párválasztási feltétel.
Egyszerűen nem tudtam kezelni ezt
