A postakocsi az északi kapun hagyta el Bécs városát és fölfelé döcögött a Duna mentén az országúton. Az út enyhén emelkedett és csakhamar elkanyarodott a folyam partjától. Árnyas erdők következtek, mélyükből kakukkfű és zsálya illata szállt be fűszeresen a kocsi nyitott ablakán.
A tölgyek sötét koronáján túl hatalmas hegyek kéklettek, ölükben apró falvak fehér házaival. Hidakon ment keresztül a postakocsi, melyek harsogva zúgó folyókat és sebes patakokat szeltek át. A víz tiszta és átlátszó volt, mint az üveg, látni lehetett benne a sebesen cikázó pisztrángokat. A kisfiú a juhnyájak és marhacsordák láttára tapsolt örömében, és szomjasan itta a frissen fejt tejet, amikor a postaállomáson megálltak fogatot váltani.
Ügyet sem vetett a maestro a festői vidékre. Hosszas megbeszéléseket folyta
