CSIPKE
Egészen különös módon kerültünk össze Csipkével.
Egy este arról beszélgettünk meghitt társaságban, hogy volt-e vagy nem volt előző életünk. Azt hiszem, erről néhányszor életében mindenki beszélget. Rám, aki akkor nagyon magános ember és fiatal voltam, mindig nagy hatást tett az ilyen beszélgetés. A budai Duna-parton egy meredek lépcsőnél akkor hallottam először elkiáltani a nevét: Csipke!
Azazhogy nem! Már akkor biztosan tudtam, hogy nem. Ezt a különös leánynevet én jól ismertem. De honnan? Azt nem tudtam, honnan. Az alsó part felé fordultam, ahonnan a kiáltásra visszaintegettek. Húsz év körüli lány lehetett, aki integetett, majd megindult futva a lépcső felé, amelyen én álltam. Mikor odaért mellém, megdöbbenten léptem hátra. Ismertem, jól ismertem az arcát. Értsük meg, nem úgy,
