– Nem is ám imakönyvet kérek, édes angyalom. – Így pirított rám az asszony, akik pedig a pulton kívül álltak, valamennyien hangosan nevettek. Ijedten néztem körül, és mielőtt a könnyeim kicsordultak volna, kiszaladtam a helyiségből. A harsogó nevetést még az utcán is hallottam.
Ott sírtam ki magam a szomszéd háznál, egy kirakat előtt. A helyzetem reménytelenebb volt, mint valaha, mert hogyan szerezzek én cselédkönyvet, hacsak nem a nevelőanyám segítségével. Oda pedig visszamenni? Nem, akkor inkább akármi történjék velem. Hiába akartam erőt venni magamon, nem tudtam abbahagyni a sírást. És talán ez volt a szerencsém éppen, hogy olyan keservesen sírtam ott. Mert egyszer csak valaki megszólalt a hátam mögött.
– No, mi az, kisleány? Mi történt?
Megfordultam. Egy széles tokájú, idősebb nő ál
