– Ugyan, hagyjon, mama, ez a mi dolgunk.
Akkor az öregasszony a szokottnál korábban távozott, és mikor felsegítettem a kabátját, a könnyei hullottak. De azért a következő alkalommal megint csak ezt kezdte.
– Egyáltalában, minek kell folyton a férjed barátaival összetartanotok? Te sem az utcáról kerültél ide. Neked is volt ismeretséged, mégpedig nem is éppen megvetendő körökben.
Máskor pedig ezzel jött.
– Miért hagyod az uradat annyit egyedül autózni? Annak nem lesz jó vége. Különben is azt hiszem, többet utazik, mint amennyit a hivatala miatt okvetlen szükséges volna.
– Azt csinál, amit akar – felelt vállat vonva az asszonyom. – Régen rossz lenne, ha nekem azon kellene törni a fejemet, mikor hol jár, és mit csinál. Nem rab ő, és én nem vagyok rabtartó.
Az öregasszony meg valami ilyes
