Zoltányi úr azt mondta, akkor nagyon megsajnált engem. Merthogy én a nagy árvaságomban éppen olyan kivetettje vagyok a világnak, mint ő. Persze, nem vagyok én azért egészen ostoba, megtanultam már, milyen az ember. Ő is csak akkor vett észre, mikor már az a nagy csapás érte. Azelőtt, mintha a világon sem lettem volna. Törődött is vele, ki az, aki odarakja neki a székre a vasalt ingeit. De ezt most hagyjuk. Őróla már, ha jót nem tudok mondani, rosszat ne mondjak.
Most elmondom egy éjszaka történetét.
Az asszonyom korán lefeküdt, mert fájt a feje. Este ott volt nálunk az anyja, és az ő látogatása után legtöbbször fejfájást szokott kapni. Én későig vasaltam, mert előtte való nap nagymosás volt. Úgy tizenegy óra tájban hallottam, hogy zörrent a kulcs a zárban, hazajött a gazdám. Csendesen, l
