– Meglesz az is, ha jól dolgoztok. Igyál egy pohár bort, aztán fogd ezt a két demizsont. Segítesz lehurcolni a hajóhoz. Jól van?
– Viszem, Firedi úr, persze hogy viszem.
Tera lekísérte Firedit a bárkához, aztán loholt vissza, hogy még ebédfőzés előtt ideje legyen megtenni egy darabját a munkának.
És a napjai így teltek szüntelen munkában, futkosásban. Gondját viselni a háznak, a tehetetlen betegnek, a gyermeknek, és elvégezni egy erős férfimunkát! Ekkora erőfeszítésre, mely már konokság, szinte rögeszmeszámba ment, mi tette képessé? Míg a kavicsos földet húzta nehéz kapájával, míg ujjai meggörcsösödtek a metszőollón, újra és újra hallotta Ferenc nehezen kiejtett suttogó szavait:
„Jó leány vagy, Tera. Az életemet mentetted meg. Büntessen meg az Isten, ha valaha ezt elfelejtem neked.”
O
