– Na jó – szólt Zita cigarettáját puhogatva –, de mondja már, mi szükség is van a maga történetéhez erre a kis nőre? Történt már valami?
– Lényegében még semmi, csupán ott tartunk, hogy Henriette naphosszat a fiáról beszél neki. Elmesélt talán már mindent róla gyermekkora óta, még azt is, hogy tanulta meg az első szót, hogyan tanult járni, hogyan ment először iskolába, milyen volt az első nyakkendője. Aztán rengeteget beszél a fia meleg szívéről. Hogy igazában csupa gyöngédség és nyíltszívűség. De mióta ez az asszony az oldalán van, zárkózott lett, valósággal lelki beteg. Csak a jó Isten a megmondhatója, hogyan került a hálójába egy ilyen közönséges nőnek az ő jól nevelt, művelt gyermeke. Henriette újra és újra könnyezik, ha ezekről a dolgokról mesél a cselédszoba lakójának. Az pedig viga
