IX.– Halló! Spartaco?
– Igen, ki beszél?
– Pippo vagyok…
– Á, Pippo… nem is tudom: ismerjük egymást?
– Hát persze! Pippo vagyok, a Fidene városrészből. Mi az, nem emlékszel? Trigoriában találkoztunk annak a bárnak a nyitóbuliján, valamikor húsvét előtt vagy mikor. Pippo, az a magas fazon, aki a futballmezes kissrácot hozta magával, akinek úgy adtál autogramot, hogy „Spartaco, Róma szíve”…
– Hát tudod, mit mondok én neked, Pippo?
– Nem, mit mondasz?
– Hogy elnézést kell kérnem tőled. Hááát, előfordul, hogy kihagy az agyam… Biztos telik az idő…
– Miről beszélsz, Spartaco, te sosem öregszel, halhatatlan vagy.
– Vagy ez a meleg teszi, ami élve süt ropogósra bennünket…
– Szétolvaszt minket, Spartaco, szétolvaszt!
– Vagy netán az agyamban kattogó gondolatok, és hidd el, már ma reggel
