bc

Diszharmónia

book_age4+
detail_authorizedAUTHORIZED
0
FOLLOW
1K
READ
love-triangle
tragedy
like
intro-logo
Blurb

Mintha egy olasz neorealista film peregne a szemünk előtt,

úgy olvassuk a Diszharmóniá-t. Mint

minden Tatay-regényben, ebben is áradó cselekményt, fordulatos történetet

kapunk a jól jellemzett alakok mellett. Sára szép szőke kislány a regény

elején. Az első jelenetek egyikében szülei, akik véletlenül meztelenségében

pillantják meg, elámulnak: felnőtt a lányuk, noha épp csak gimnazista. A regény

végén Sára elvált asszony, s tündéri kislányát Zita, Sára anyja éppen kilopja

az országból. A két időpont között eltelt években akaratok és szándékok,

szenvedélyek és hideg érdekek csapnak össze. A történet számos része akárha a

bűnügyi irodalomból került volna a regénybe. De itt, a regény meseszövésében

tartalmas lélektani motiváció, kitűnő megfigyelések erezik át. Az író hangja

nyugodt, egyenletes, első látszatra szenvtelen, de a tárgyilagos előadásmódot

helyenként tartózkodó együttérzés vagy élénk humor, másutt irónia, sőt gúny

színezi át. A Diszharmónia mai

történet, de kísérteteivel jelen van benne a múlt is.

chap-preview
Free preview
Fejezet 1
Honlap: www.fapadoskonyv.hu Honlap: www.fapadoskonyv.huE-mail: info@fapadoskonyv.hu E-mail: info@fapadoskonyv.huA könyv az alábbi kiadás alapján készült: A könyv az alábbi kiadás alapján készült:Szépirodalmi Könyvkiadó Budapest, 1968 Szépirodalmi Könyvkiadó Budapest, 1968Borító: Kovács G. Tamás Borító: Kovács G. Tamás978-963-376-652-1 © Fapadoskonyv.hu Kft. © Fapadoskonyv.hu Kft.© Tatay Sándor jogutódja © Tatay Sándor jogutódja

editor-pick
Dreame-Editor's pick

bc

A veszett kutya

read
1K
bc

Az arab királysága

read
1K
bc

Vonzó hagyaték

read
1K
bc

Anyám meg a falum

read
1K
bc

Mindent egy lapra!

read
1K
bc

Vadnyugati történetek

read
1K
bc

Az amerikai szobatárskísérlet

read
1K

Scan code to download app

download_iosApp Store
google icon
Google Play
Facebook