Udvarra nyílt a szobájuk ablaka. A város távoli dübörgése csak alig-alig hallatszott be. Ezt is kizárták a fehérre festett spalettával.
– Lovagolt, míg habos nem lett a ló, s a végén ez sem volt elég, gyalogolt húsz-harminc kilométert naponta a királynő, és nyers tejet vacsorázott szegény, hogy megőrizze fiatalságát. Őt kellett volna szentté avatni a királynők közül. – Idézte az idős hölgy szavait Zita.
Angyalszárnyon és glóriával jelent meg felettük a sötétben.
Mikor reggel kilépett könnyű pongyolájában már a vakító napfénybe, a körbe futó folyosón két másik asszonyt talált, hasonló nagy karikás kulccsal a kezükben. A körbe futó folyosón átkiabáltak egymásnak.
– Mit szól hozzá, Frau Ostermann, már megint húsz groschnival drágább a petrezselyem. Hová vezet ez?
– Ne is mondja, az ember
