Egy darabig várt összetörve, aztán nem átallott utána osonni, hogy végignézze legalább a lakók névsorát. A minden gyanún felül álló nevek mellett talált egy ilyet: „Sztojka Rozália, iparművész.”
Egy pillanatig sem kételkedett benne, hogy ez az. Dobogó szívvel fellopózott az ajtóig, és hallotta bévülről a szobrász nevetését.
Ezután már csak türelem kérdése volt, hogy megkeresse az alkalmat, amikor megláthatja a nőt. Néhány nap múlva következett ez be, amikor is egy trafikban alaposan szemügyre vehette. Megdöbbent. „Hát lehetséges, hogy ezért az ordenáré kis fehérnépért hagyott el?” Teljesen érthetetlen volt a számára, képtelen volt felfogni, mivel gyakorolhat hatást ez a nő. A vastag ajkak, a rózsaszín párnázatba mélyen elbújt jelentéktelen szem, a kirívó vörösre festett haj. Rövid lábak
