A jelenlevő fiatalok feszülten figyeltek. Boldogság az arcukon. Az ilyen társaság hálás minden új színért, mely mulatságukat tarkítja. A ház gazdája valóban azt hozta, amit vártak a művészlélektől.
Mihály szünetet tartott, hogy szavai megfoganjanak a fiatalokban. Pillantása ekkor megakadt a lányán. Dóra egyre kihívóbban támaszkodott a mellette álló fiúra. A fiú arca ismerős volt, de nem tudta, honnan.
– Mikor elmentek, megint csak sétára indultam a virágözönbe. A szerelem nyomai maradtak a lehidart helyeken.
– Mihály! – Borka szájához emelte az ujját.
– Hát igen, könyvet találtam, például. Aztán zsebkendőt és más finom ruhadarabokat. No, egyszóval mégiscsak én vetettem meg a hegyen a szerelem virágos ágyát. Színes szőttes, a szerelem szőnyege. Ez aztán hozzám méltó mű… Mit nekem a nyam
