A bajnok nem hagyta abba egy percre sem a munkáját.
– Ugyan, ne hidd, hogy ez nekem elviselhetetlen. Megszoktam én az erőkifejtést minden testhelyzetben, még hanyatt dűlve is. Ez így semmi, ez a legelemibb. Sőt, bizonyos vagyok benne, hogy ez a célszerű. Talán jobb állni széttett lábbal, és derékszögbe hajolni?
Mihály ezt mégsem viselhette el.
– No, hagyd, hiszen rossz nézni. Különben is itt a reggeli ideje.
Az már természetes volt, hogy reggelizni kell. A bajnok szünetet tartott, és kávét főztek. Hosszan, szertartásosan reggeliztek, és eközben kövér cseppekben megeredt az eső.
– Nem baj – mondta a szőlősgazda –, így úgysem folytathatod. Most elmegyünk, és kivágatjuk a tyúkszemedet.
A bajnok felugrott.
– Eszedbe ne jusson!
– De igen. Felelősséget érzek. Eddig nem volt, aki gondodat
