Június 25.
Feszült vagyok, a hátamon végigcsorog az izzadtság az idegességtől. Én még életemben nem voltam így beszarva. Millie sötétített üvegű jeepjének a hátsó ülésén ülünk a privát iskola előtt, ahová Marco jár. Azt mondta, így találkozhatok vele a legkönnyebben, anélkül, hogy feltűnést keltenénk. Nem tud róla, hogy O’Leary figyeltetné akár őt, akár a gyereket, de jobb az óvatosság. Délután jéghoki edzésre vinné Marcót, amit telefonon lemondott, így most van pár szabad óránk az ismerkedésre.
Míg én a kínok-kínját állom ki, Chris bazsalyog mellettem, és folyton a vállamat lökdösi.
– Ne parázz már ennyire, bátyó. Ez csak egy gyerek. Nem fogja leharapni a fejed – poénkodik, de nem vagyok vicces kedvemben.
– Nem csak egy gyerek. Az én gyerekem – nyomatékosítom.
– Jól van már, ne szívd
