Finoman az ágy felé tolom, és leültetem. Magam felé fordítom az arcát, iszonyatos érzés látni a sírástól felpuffadt szemeit. Míg ő teljesen szét van csúszva, az én agyam már úgy dolgozik, mint egy gép. Túl vagyok az első sokkon, és pontosan tudom, hogy nincs idő az érzelgésre, cselekedni kell. A rettegésemet a fiam életéért a lelkem mélyére rejtem, ez most csak meggyengítene. Nem agyalhatok jelenleg máson, ki kell dolgoznom egy tervet, és kőkeményen végrehajtani. A jövőnk múlik azon, hogy most mennyire vagyok képes megtartani a hidegvéremet. Leguggolok Millie elé, és komolyan a szemébe nézek. Megvárom, míg viszonozza a pillantásom, aztán elszántan beszélni kezdek:
– Ez most nagyon fontos, Millie. Össze kell szedned magad, érted, amit mondok? – Odanyúlok, hogy megszorítsam a kezét. – Szüks
