– Állj meg itt! Majd én benézek.
Megadóan bólint, nem ellenkezik.
Odaosonok a rácshoz, és óvatosan kidugom a fejem a fal takarásából. Pontosan ugyanebben a pillanatban reflektor fénye gyullad fel bentről, és egyenesen a kaput világítja meg. Lövedék csattan élesen a vállamhoz legközelebbi rácson, szikrát hányva az éjjeli sötétben, alig pár centire tőlem. A második lövést már eszemben sincs megvárni, lendületből lököm vissza oldalra magam. A falhoz lapulva lihegek, és oldalra nézve látom, hogy Millie hatalmasra tágult, riadt szemekkel bámul rám.
– Atyaisten! Eltaláltak? Jól vagy?
– Semmi bajom.
– Nem akarom elhinni, hogy képes lövöldözni itt a városban. Az isten szerelmére, nem Texasban vagyunk, a prérin!
– De most legalább tudjuk, hogy vették az adást. Akarod, hogy kinézzek még egysz
