– Most?
– Ebben a rohadt pillanatban. Ha egyszer elered az eső, baszhatjuk a forró nyomot, odalesznek a lábnyomok.
– Oké, értem. Már hívom is. Hova menjen?
Miközben elmagyarázom az öcsémnek a pontos helyszínt, tekintetem megakad valami furcsán. Ahogy a Nap fénye áthatol a faágak között, hirtelen megcsillan valami a földön. Óvatosan odahajolok, vigyázok, hogy a cipőm ne érjen bele a lábnyomokba. Egy vékony gallyal magam felé húzom a tárgyat, aminek egyáltalán nem szabadna itt lennie, és a tenyerembe veszem. Értetlenkedve meresztem a szemem, mert ennek nem sok értelme van. Egy hajcsat? Halvány gőzöm sincs róla, hogy nevezik ezt a típust, de ezüstszínű, nem lapos, hanem olyan összecsíphető fajta. Raven hajában láttam ilyeneket korábban, erről ismerem fel. Hogy a picsába kerül ez pont ide?
