Huszadik fejezetChrista háttal ült neki egy rönkkerítésen, és a völgyet bámulta.
– Hát itt vagy – mondta Sophie, és átbicegett a füvön. Christát keresve már körbejárta a parkolót, majd visszament a Hall főbejáratához. Kifulladt, és lüktetett a vádlija. Tudta, hogy a kerítésre nem jutna fel, így odahajolt Christa mellé, és karjával a fára támaszkodott.
– Mit csinálsz itt?
– Csak bámészkodom. Gyönyörű a kilátás, nem igaz?
Sophie követte a húga tekintetét a völgyre, nézte a fák között meg-megcsillanó folyót és a kicsiny felhőpamacsokat, amelyek úgy vándoroltak a polárkék égen, mint a csíkban szállongó pitypangszöszök.
– Ne haragudj, hogy megvárakoztattalak, nem láttam az sms-esedet.
– Semmi baj. Élvezem ezt itt – most az egyszer süttethetem az arcom. – Hátrahajtotta a fejét, és vett egy
